2013. április 23., kedd

Katica...

Napról napra döbbent rá minket, hogy mi mindent tud már, és csak ámulunk és bámulunk, mert nem ehhez vagyunk szokva. Ilyenkor veszi észre a kedves szülő, hogy az első szülött mennyire másképp fejlődött, mennyivel nehezebben jöttek neki bizonyos dolgok és hopp, miért nem ismertük fel anno? De  nem agyalunk ezen, csak átfut az emberen a gondolat.
Már egy ideje gyakorolgatjuk az egyedül evést, sajna inkább megvárta, hogy etessem, néha néha beletúrt a tányérba a kanalával, de nem igazán villanyozta fel, hogy a szájához emelje egyedül, inkább nekem kellett segítenem. Tudom, hogy ez egy hosszú folyamat, minél többet gyakorolja, annál könnyebben fogja megtanulni. Nos, eljött az idő, amikor is egyedül eszik, segítséget már nem hagyja, gyönyörűen teszi a szájához a kanalat és már nem leszopogatja róla a falatot, hanem tényleg betolja a szájába. Szépen céloz a kanállal, nem remeg meg a keze, szépen lassan emeli fel a kanalat, nehogy leessen róla az étel (amit nagy nehezen ráküzdött, ezen még picit dolgozni kell :) ). Remekül iszik egyedül pohárból, már már gyanús nekem, hogy csak azért iszik olyan sok vizet pl. az ebédhez, mert élvezi az egyedül ivást :) Sebaj, lassan leszokik majd róla, amikor már nem lesz olyan érdekes. Viszont mindig mindent fel kell vennem a földről, az öléből, az asztalról, ha leesett, mert zavarja. Addig nem hajlandó tovább enni, míg az a kis étel darab ott van. Nem lehet koszos a keze, meg kell törölni, igazi kiscsaj :)
Minden utánoz, ha izzadásgátlót kenek magamra, akkor abból is kér, ha krémet azt is, ha hajamba teszek valamit, akkor azt kér ő is (amit persze pillanatok alatt kiszed), ha iszom, ő inni kér, ha fogat mosok, ő is akar. Rendszeresen elkéri a gyűrűimet, amit felhúz és úgy jár kel a szobában :) Simán felveszi a sapkáját, kapaszkodva felmegy a lépcsőn, köszön a liftnél, ha kell, ha nem :) Minden érdekes szót elmond utánunk és ha olyan kedve van, akkor számomra tök meglepő szavakat mond magától. Simán megérteti magát, ha nem is tudja elmondani, hogy mit szeretne. Rengeteg gyerek mondókát tud, ha énekelünk, akkor ő is próbálkozik, ha hintázni szeretne és felültetem rá, akkor már mondja is hogy "hittapalitta" :D
Viszont iszonyatosan hisztis tud lenni, ha valami nem az elképzelése szerint történik, és ez már az az igazi hiszti ám! Megnézi, hogy hova fog borulni és annak megfelelően vagy finoman veti magát hátra vagy az ágyon pl. határozottan hanyatt vágja magát :D Gyakran megy a tükörhöz, amikor magára tesz valamit, hogy megnézze mennyire áll jól neki :D Gyakran jön, hogy puszit adjon és még mindig imádja a pocakomra tenni a fejecskéjét, ha baj van, ott hamar megnyugszik ;) Mondanom sem kell, hogy ezzel mindenkit levesz a lábáról! :) Játszótéren simán odamegy más anyukákhoz, hogy odaadjon nekik valamit, beszél is nekik a maga nyelvén. Bencét rendszeresen csapkodja, ha nem figyel rá, ha pedig Bence játszana vele, akkor sikoltva, sírva rohan hozzánk, ki érti ezt? :)
Az alvása most kicsit borult, éjjel felkel és beszél, van hogy órákig. Kiabál, röhög, Anyaanya van, vagy ha éhes, akkor kiabálja, hogy tápitápi :) Nappal bekéri magát az ágyba, mondván, hogy "tette", aztán persze megy a duma, meg a panasz, van hogy akár az alvás idő végéig...
Voltunk oltáson, mérte is a doki, sajnos mostanában nem evett túl jól, ez pedig a súlyán is meglátszik :( Nem iszik annyi tápszert, amennyit jó lenne (írattam másikat, hátha), evéskor is inkább csak csipeget (pedig kap béres cseppet, meg vitaminokat is). Nem nagyon eszi a húst, kenyeret, inkább zöldségpárti, a levest részesíti előnyben, amiben sok zöldség és tészta van. Védőnő szerint eléggé sápadt, amit remélem a jó idővel, napsütéssel tudjuk kicsit kompenzálni most már. Vékonynak is ítélték, amit remélem ráfoghatunk arra, hogy ő ilyen. 1 hónap haladékot kaptunk, májusban újra mérés, ha nem hízik, eszik továbbra sem eleget, akkor vérvétel hátha vashiányos csak egy kicsit.
A 18 hós oltást is megkapta, este volt tőle egy kis hőemelkedése, de semmi más nem utalt arra, hogy megviselte volna. Nem volt nagy duzzanat, amit a doki mondott, szóval egész jól megúsztuk ezt az oltást :)

 Mindent magára vesz, ami az enyém :)

 Sapka felvétel egyedül, pici hibával. Jó irányból is fel tudja venni :)

Utánzás, Anya mosogatott, így neki is kell :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése