2010. június 11., péntek

Lehet még rosszabb?

Éjjel fél 1 körül Bence nyöszörgött. Átszaladtam hozzá és éreztem, hogy csak úgy tüzel a teste, tudtam hogy baj van, mert ennyire még sosem éreztem melegnek őt. Mértem neki egy hőt és 40,4C-t mutatott a fülhőmérő... Oké, hogy a pontossága nem túl jó, de ez elég volt nekem ahhoz, hogy gyorsan adjak Bencének Panadolt és betegyem a fürdőkádba hűtőfürdőzni... Arra sem volt időm, hogy beparázzak. Iszonyatosan féltettem, aztán el kezdett hallucinálni - mutogatott az ajtóra és vacogó fogakkal, sÍrás közben mondta, hogy "bácsi" "ott a bácsi" - na ekkor kezdtem remegni, mint a kocsonya. SzÍdtam az orvost, hogy mi a túrót nézett be, ez tuti nem a foga, nekem ne magyarázza be senki! Azon vacilláltam, hogy menjünk-e ügyeletre, de miután Apa is igen rosszul volt - neki a hasa görcsöl napok óta, persze dokihoz nem akar menni - ezért úgy döntöttem, hogy nem rángatom őket el az éjjel kellős közepén. Szerencsére Bencének fél óra alatt lement a hője 38.6-ra, Így mehettünk aludni. Odafeküdtem a szobájába a kanapéra, hogy 20 percenként ellenőrizhessen, hogy megy-e lejjebb a hője, aztán mikor úgy láttam, hogy minden rendben, max hőemelkedése lehet és alszik is, akkor visszamentem az ágyamba "aludni". Még 2x kellett átmennem hozzá megnyugtatni, elaltatni, aztán végre elaludt. Nekem kellett még egy bő óra, hogy vissza tudjak aludni, aztán 7ig tudtunk pihenni.
Reggel elhatároztam, hogy nem számÍt meddig kell várnom a rendelőben, de én bizony elviszem Bencét a fülészetre. Tegnap akartam, de mivel nem volt lázas nap közben, reménykedtünk, hogy meggyógyult. Szóval reggel összekaptam Bencét és elindultunk, hogy még a nagy meleg előtt megjárjuk az utat. Kb. 1 órát kellett várnunk, mire behÍvtak minket, az orvos nagyon kedves volt, egyből a fülét nézte, hogy mondtam neki és arra gyanakszom (és persze el volt hűlve, hogy a dokink miért nem nézett be már hétfőn a gyerek fülébe!). Mondta, hogy igazam van, mind2 fülén középfül-gyulladás. Kapott antibiotikumot rá.
Rossz belegondolni, hogy mi lett volna, ha nem gyanakszom és hallgatok a dokira, hogy csak a foga Bencének a baj forrása... Most keressek magándokit, aki rendesen ellátja, ha beteg? Vagy váltsunk csak szimplán egy másik orvosra, itt a környéken, akinél még nem jártunk? Vajon hány orvosban kell csalódnunk, mire megtaláljuk azt, aki tényleg a gyereket tartja szem előtt?
Nagyot csalódtam ismét az orvosunkban...

2010. június 10., csütörtök

Póló...

Bencét ugye itatni kell. Néha megy pohárból, de sajnos az így elfogyasztott folyadék mennyisége nagyon kevés, ezért még mindig kis gyógyszeres adagolóval "tunkolom" bele a folyadékot a szájába. Ilyenkor (is) többnyire jut a pólójára, most legutóbb meglehetősen jól sikerült és csak pici jutott a szájából a pólóra. Bence egyből el kezdte rángatni a pólót és mondta közben, hogy "leveszlevesz" szinte hisztérikusan. Gondoltam melege van, vegyük ha szeretné. Miután levettük, már szaladt is át a szobájába és nyitotta a fiókot, közben persze mondogatta, hogy "másikmásik" :D

2010. június 9., szerda

...estéje

19 óra 15 perc: 38.9C

Maradunk még pár napot itthon...

Egy jól indult nap...

Tegnap este kapta Bence az utolsó Nurofen és kúp adagot... Reggel örömmel konstatáltuk Apával, hogy minden rendben, gyerek nem lázas. Délben nem evett semmit, pedig 4 féle étellel kÍnáltam. Mivel reggelizni sem volt hajlandó, Így már kezdtem beparázni. A dokihoz indulással is elcsúsztunk, mert Bence persze pont akkor kakilt be, amikor már menetkészek voltunk. Mire sikerült elindulni, nagyon kevés idő maradt ahhoz, hogy átérjünk, de szedtem a lábaimat, szinte futottunk a nagy melegben. Út közben persze eszembe jutott a labor is, hiszen el kellett menni az eredményekért. Amikor odaértünk a laborba, én már teljesen ki voltam melegedve, felrohantunk lifttel és koppantam egy nagy piros zárva táblán, ahol elvileg kiadták volna a leleteket. Akkor már pont annyi volt az idő, hogy a dokinál mi következtünk volna. Ácsorogtam, elolvastam a kirakott kb. 20 papÍrt, hogy mégis most miért vannak zárva, mit nem vettem észre, persze egyiken sem szerepelt semmi. Viszont mire végeztem és konstatáltam, hogy most eredményünk nem lesz és feladtam, kijött egy hölgy és elkérte a számot, kiadta a negatÍv leletet. Éljen! Rohantunk át a rendelőbe, ahol éppen csak kivettem Bencét a babakocsiból, már hÍvtak is minket, még kifújni sem tudtam magam :) Doki nénink megnézte Bencét, mondta hogy picit még piros a torka, de nem vészes, ha akarom vihetem bölcsibe nyugodtan. Megörültem és boldogan elindultunk haza. Hazafelé ettem fagyit, Bence kapott édes tölcsért (nem kérte a fagyit) és hazajöttünk. Majd egy fél óra múlva kezdtem érezni, hogy Bence mintha kicsit melegebb lenne. Gondoltam, csak a kinti nagy meleg miatt lehet, ezért vártam picit és egy újabb fél óra múlva megmértem a hőjét: 38.3 fülben mérve :( Még mindig reménykedtem, hogy esetleg a meleg miatt van, de azért biztos ami tuti adtam neki  Nurofent és elkezdtem kenegetni egy nedves szivaccsal a testét (hű de utálja!). Hamar lement a hője, nem kellett hozzá 10 perc. Kezdtem érezni, hogy a holnapi bölcsinek lőttek. Hát nem tévedtem, ugyanis épp nem rég hasmenése is volt :( A poén pedig az, hogy délelőtt beadtam a doki által hétfőn kiÍrt Normaflore-t (bár az elmúlt napokban nem kapta, mert nem rég hagytunk abba egy egyhetes kúrát)... Érdekes... Aztán persze a jól kezdődött nap megkoronázásaként Bence eltörte az alig 2 hónapos szemüvegemet :( Ez nem a mi napunk :(

2010. június 8., kedd

Csobogás a zacskóban...

Nem is tudom, hogy javul-e igazán Bence állapota vagy csak a Nurofen tompít a tüneteken. Ma minden esetre evett már egy kis levest meg egy pici husit krumplival. Az elmúlt 3 nap rekord mennyiségű ételét ette ma, szóval ha úgy vesszük, akkor lehet reménykedni, hogy javul. Holnap megyünk vissza dokinénihez, aki 3 napi Nurofen kúrát Írt fel + kért egy vizelet vizsgálatot is... Mázlinkra sikerült levenni Bencétől a pisit, bár nem mondom, hogy egyszerű volt. Holnapra lesz eredmény...
Doktornéni javasolta a bilibe pisilést... GyanÍtom, hogy nem ismeri a fiam, mert ha ismerné, akkor tudná, hogy nála a bilizés kb 10 másodperc és pattan is fel, s azért ül rajta ilyen sokáig, mert egy könyvet a kezébe vesz, amit ennyi idő alatt tud átlapozni... Ennek fényében a reggeli bilizés eleve el volt vetve, mint megoldás, maradt ugye a "jól bevált" vagy inkább "jó öreg" megoldás a vizelet gyűjtő tasak. Igen, igen az a bizonyos ragasztgatós. Sejtettem, hogy nem lesz egyszerű egy két évest egy helyben tartani, amÍg produkál valamit, de azért arra sem gondoltam, hogy Bence ennyire meg fog minket szivatni. Direkt úgy tettük fel a zacskót, hogy még a kakaó ivás előtt, mert Apa állÍtása szerint, Bence kakaózás közben pisilni szokott. Hát ha szokott is, most nem tette. Szerintem rájött, hogy azt várjuk és gondolta, hogy megizzaszt minket :) Aztán a még fekvő gyermeket rá kellett venni, hogy ugyan ne forduljon már oldalra, hasra meg pláne, mert akkor az egyébként is minimális vizeletgyűjtési esélyünk nullára fog redukálódni. Folyamatosan ott kellett vele lenni, de persze Apa készült munkába én meg a laborba, Így felváltva ültünk be a szobába a gyerek mellé. Amikor elmentem zuhanyozni, akkor megkértem Apát, hozza be Bencét, hátha a vÍz csobogása végre eredményt hoz. Nos, az eddig minden alkalommal az egyik szülő zuhanyozását megkukucskáló gyerek most elkezdett üvölteni, amint a fürdőbe került Apa ölében, Így nem töltött bent Bence egy percet sem... Pfff... Kezdtünk kifogyni az ötletekből. Közben felhÍvtam a labort (illetve csak a portát, mert a labort 11ig nem kapcsolják), hogy meddig lehet vinni mintát, felkészülve arra, hogy Bence akár 10-ig is kibÍrja pisi nélkül. Mivel megnyugtatott a nem túl kedves néni, hogy 11-ig mehetünk, megnyugodva vetettem magam bele újra a feladatba.  Apával megbeszéltük, hogy várunk még egy picit, aztán gyermek megy a  kádba, mert ott aztán tényleg mindig pisil 1percen belül. Bence pedig igen lelkesen  mondogatta, hogy "kaki, kaki", Így mi is lelkesen bontogattuk, hogy ez a múltkori esetből tanulva hátha pisit jelent, de ha nem és mégis kaki, akkor bizony ott kis pisi is lesz, amit jó lenne kaki mentesen kimenteni onnan. Amikor már  kb. 10edjére bontottuk ki és nem volt semmi, akkor megszólalt Bence, hogy "pisii". Apával összenéztünk és kíváncsian elkezdtük kibontani a pelust... Na persze csont száraz volt a zacskó :( Már épp elterveztem, hogy na akkor megy a kádba az utód, akkor egyszer csak megszólalt Apa: Te ez csobog! Én csak néztem bután rá, kb olyan arckifejezéssel, hogy "Te már megint hülyülsz????". Majd rám nézett Apa és mondta, hogy komolyan csobogott, itt pisi van, meleg a pelus. Izzadó homlokkal, gyereket fixen tartva elkezdtük lebontani a pelust, ami jól meg volt töltve pisivel, majd a zacskó alján találtunk kb 10ml-t a produktumból. Hm, na mondom engem nem érdekel, hogy ebből fajsúlyt nem tudnak csinálni, de a többi vizsgálatra talán elég lesz, úgyhogy eredményesnek tekintem a mintavételt, mihamarabb uzsgyi a laborba vele.
Jelentem, hogy vizelet a laborban, holnap mehetünk az eredményért 11-től 3-ig, Így a doktornéni rendelése előtt gyorsan beugrunk érte. Drukkokat kérek szépen, hogy minden rendben legyen és "csak" a kicsit piros torka okozza Bencénél ezt a lázas állapotot. Ma van 3. napja, hogy kapja Bence a Nurofent, holnap már nem kell adnom majd neki, Így holnap ki fog derülni, hogy anélkül lázas-e még vagy már legyőzte a szervezete a fertőzést. Ettől függetlenül úgy érzem, hogy a héten már nem megy bölcsibe Bence... Nem mintha sürgetném, mert gyógyuljon meg mihamarabb, csak nem szeretném, ha a bölcsi beli szülinapi köszöntésről lemaradna. Ami ugyan csak kedden lesz, de ha a doki úgy dönt, hogy antibiotikum kell Bencének, akkor tuti nem mehet majd hétfőn, de talán még kedden sem :( (Jaj ne kelljen még1x pisit leadni... Én azt nem élnééééém túúúl :D )

2010. június 7., hétfő

Ha én programot szervezek magamnak...

...akkor tuti történik vmi... Most éppen láz és torokfájás... :( Így bölcsi szünet előtt 2 héttel... Szombaton esküvőre mennénk, remélem addigra jól lesz, mert annyira régen mozdultunk ki, hogy én már úgy vágyom erre az alkalomra, mint egy pohár vízre nyár közepén.
Szóval ma doki, ha sikerül mára időpontot kapni, ha nem, akkor szerdán nézetek rá Bencére, gondolom megint vírust kapott el. Érdekes ez az egész, mert szombaton kezdődött nyígással és anya-apa nadrágjának el nem engedésével. Sírt, ha messzebb mentünk tőle, Így lesz ami lesz alapon beadtam neki egy adag fájdalomcsillapítót. Mivel nem volt láza a fogára tippeltünk (reménykedtünk). Amíg hatott a gyógyszer olyan volt, mint egyébként szokott, kevesebb étvággyal. Aztán tegnap délután Bencét letettük aludni (fájdalomcsillapítóval), majd én elmentem barátnőzni. Ejjj, de jó is volt! Ritkán van ilyen alkalom, amikor mindketten ráérünk, mondanom sem kell, hogy sok szervezés volt mögötte, hogy létrejöhessen a találka. Szóval elmentem, jót dumáltunk mikor hív Apa, hogy Bencének 39.1 lett kb 5 perc alatt a hője! Persze pont előtte adta be neki a Nurofent, ami Bencének láz esetén nem használ. Kétségbe volt Apa esve, hogy ilyen hirtelen ment fel a láza Bencének és ráadásul pont előtte kapott gyógyszert, szóval mondtam neki, hogy akkor hűtőfürdő és ima, hogy lemenjen. El is indultam gyorsan haza, úgy éreztem hogy Bence mellett a helyem, hiába van ott Apa, aki mindent megtesz a fiáért. Szerencsére egyébként is indultam volna lassan haza, Így nem kellett lemondanunk a traccspartiról :) Mire hazaértem Bencének már csak hőemelkedése volt, szóval Apa jól  megállta a helyét.
Este még a gyógyszer hatásának lejárta előtt el kezdett Bence hője felmenni, Így jött a borogatás fürcsi előtt nem sokkal, aztán kapott egy kúpot pancsi előtt közvetlenül. 9-re már ismét "csak" hőemelkedése volt. Itatni akartuk, de annyira sÍrt miatta meg állandóan kiköpte, Így hagytuk, mert persze a sírástól el kezdett megint felmenni a láza :( Éjjel másfél óránként kelt, Így átcuccoltam hozzá és amikor felébredt és szólított, akkor csak mondtam neki, hogy itt vagyok, aludjon nyugodtan. Aztán a labdáját kereste, édes volt nagyon :) Éjfél körül már nyugodtan aludt, Így visszaköltöztem Apa mellé, majd hajnali 2 körül keltem Bencéhez gyógyszert beadni... Akkor megint labdát keresett :( Nem is értettem igazán, mert most épp thomas mánia van ;)
No, most ébresztette fel Após :(