A szülinapos...

Sok boldogságot Katicánk!

Névnapozás...

Még augusztusban volt Bence névnapja. Nagy volt az agyalás, hogy mit vegyünk neki, mert több elképzelés is volt, de túl sok mindent nem akartunk neki venni. Már csak amiatt sem, mert hogy a műtétre is bevásároltam neki könyvet, autót, hogy az újdonság varázsával el tudjam foglalni.
Tehát a névnapozás képekben :)

Most pedig Kata pénteki szülinapjára készülünk. A tortát már megrendeltem, megkapta már a fülbevalót és egy FP krokit is. Utóbbival persze megy a harc, mert Bence mindig magáénak akarja :D

Az orrmandula műtét...

Ezen is túl vagyunk végre. Olvastam róla rengeteget, sztem amennyire lehet felkészülten vártam a műtétet. Hétfőn megvolt a vérvétel (már akkor mondta Bence, hogy kivették a manduláját ;) Ó, bárcsak...), aztán doktornéni megvizsgálta és megbeszéltük a másnapi műtétet. Mivel a torokváladék tenyésztés ismét mutatott bacit, antbiotikum mellett végezték el neki a műtétet.
Kedden reggel fél 7kor kapott Bence egy pohár vizet, hozzá az ab.-t, majd elindultunk a kórházba családilag. Nem akartam az autót egész napra ott hagyni, azért annyira nem biztató az a környék. Apáék kitettek minket, ők jöttek haza, mi mentünk fel az osztályra. Egy nagyon kedves nővér fogadott minket, még szobát, ágyat is választhatott Bence. Végül egy olyan szobába pakoltunk le, ahol ott volt az előző nap megismert 2,5 éves kislány és egy nagyobbacska 8 éves nagylány. Gondoltam így jobban le tudom majd foglalni, illetve könnyebb lesz rávenni Bencét, hogy megtegye, amit a műtét után kell. Szegénykém nem értette, hogy nem csak úgy odamentünk, hanem van ágya, szobánk, ahonnan nem megyünk még sehova. Folyamatosan le akart lépni :) Kaptunk hőmérőt, mérleget, mértek a nagyfiúnak nagy nehezen vérnyomást (nem igazán működött együtt, de sikerült). Aztán vártuk az anesztes dokit.

 Megérkezett a mi doktornénink is, ő is beköszönt, aztán megjött az altatóorvos is, kikérdezett, be szeretett volna nézni Bence szájába, de persze a nagyfiú nem hagyta. Végülis nem piszkálta a doki, mert még nincs laza foga Bencének.
Aztán jött a nővérke ismét, most egy adag Cataflammal, majd egy adag folyadékkal, amit Bence popsijába kellet beadni. Bence amint meglátta tiltakozott, mondtam a nővérkének, hogy ez most lefogós menet lesz, ha mindenképpen így kell beadni neki, mert a kúpokat nagyon utálja, nem engedi beadni. Épp ott volt az altató orvos is - a nagylánnyal és anyukájával beszélt éppen - és felajánlotta, hogy akkor törjenek össze egy gyógyszert és sziruppal vegye be Bence. Persze addigra Bence teljesen felhúzta magát, nem lehetett vele beszélni, így maradtunk a lefogásnál, hamarabb túl leszünk rajta, minthogy még azzal is küzdjünk hogy beleimádkozzuk Bencébe azt a löttyöt. Ahogy kell: éktelen sírás, csapkodás. Nagy nehezen lecsitítottam és elkezdtünk mesét nézni a notin, várva a sorunkat. Nem kellett sok idő és érződött az "anyag" hatása :D Vigyorgott, mint a tejbetök:

Közben észre sem vettem, hogy a mellettünk lévő kisebb lánykát már bevitték a műtőbe. Még éppen csak elkezdtük nézni a Csingilinget, amikor hozták is ki a lánykát. 10 óra volt és már szóltak is, hogy fogjam meg a fiam, a plüsslasztit és induljunk, mi jövünk. Nem volt időm észbe kapni, csak felpattantam és felemeltem Bencét, aki persze végig vigyorgott, nevetgélt. Magamhoz öleltem és a fülébe súgtam, hogy ügyes legyen, hamarosan találkozunk ismét. Átadtam a műtősfiúnak és becsukódott mögötte az ajtó. Küldtem Apának egy gyors sms-t, hogy most vitték be Bencét, mert persze addigra már ő is tűkön ült, hogy mi van már...
Várakozás közben láttam, ahogy vergődik a kislány is a szüleivel. Hol sírt, hogy csak nyöszörgött, néha egy kis véres nyálat kellett letörölni róla, máskor meg ölbevették, hátha úgy könnyebben átvészeli ezt a fél órát. Fél óra. Ennyi idő volt, míg kitisztul teljesen a kicsi. Ennyi időbe tellett, míg Bence műtétjét megcsinálják. Várakozás közben figyeltem, hogy mi vár rám hamarosan, amikor kihozzák Bencét. Tudtam, hogy ez lesz, hiszen olvastam az egészről. Egy picit persze amiatt is aggódtam, mert a nővérkét kérdezve, hogy mennyi idő az egész, ő azt mondta hogy 20 perc. Bence már fél órája volt bent... Előkészítettem az sms-t Apának, hogy ha nyílik az ajtó, csak rá kelljen nyomnom a küldés gombra, tudtam hogy fél óráig esélyem sem lesz foglalkozni a telefonnal.
Fél 11 körül egyszer csak nyílt a műtő ajtaja, a műtősfiú ölében a fiammal megjelent. Letette az ágyra és megkezdődött a küzdelem. Sírt, csapkodott, vergődött Bence. Felvettem az ölembe, letettem az ágyra, simogattam a buksiját, a hátát, de ő csak vergődött. Próbáltam beszélni hozzá, hogy nézd mindjárt jobb lesz, a kislány is már alszik. Láttam rajta, hogy próbál fókuszálni a kislányra, aki anyukája ölében aludt (addig ők kint sétáltak a kórtermek előtt ölében a lánnyal, hogy ne ébressze fel Bence a kiabálásával), de nem ment neki, üveges volt a tekintete, hát nem mondom hogy szép látvány volt.  Én még sosem láttam őt ilyennek. Csillogott a szeme, de közben láttam benne azt is, hogy nincs magánál teljesen. A nővérke nagyon kedves volt, gyakran benézett, hogy minden rendben-e, segített benedvesíteni a pelenkát, hogy tudjam Bencét törölgetni... Addig nem mertem ellépni a fiam mellől, hogy a másfél méterre lévő csapnál bevizesítsem még a rongyot! Csapkodta magát, ütötte a fejét, ütött engem, próbált átfordulni az ágyon... Nagyon lassan telt az a fél óra :( Aztán egyszercsak miközben ott feküdtem mellette, simogatva őt, hallottam, hogy horkol. Felsóhajtottam. Végre. Vége. Alszik már. Az járt a fejemben, hogy nyugodtan aludjon és mikor felébred minden rendben legyen. Míg aludt váltottunk pár sms-t Apával Bencéről és Katáról...

11 órától aludt negyed 1-ig. Sírva kelt, nagyon fáj, mondta és mutogatott a kezére a branülre. Sajnáltam, mert tudtam, hogy még a branül marad, amíg nem iszik és benne is marad a folyadék a gyomrában. Kínáltam vízzel, de nem akart, csak sírt. Ismét mellé feküdtem és nyugtatgattam, megint elaludt. Közben a doktornő fél óránként jött és ránk nézett. A másik kislány már az ebédre kapott joghurtot ette... Fél délben hozták vissza a nagylányt, akit utánunk vittek el műtétre, már ő is ivott addigra. Kezdtem aggódni, hogy ha ennyire nem akar inni, akkor maradunk éjszakára.
Fél kettőkor ébresztettem, mert már jártak a nyakunkra, hogy innia kéne Bencének. Ő persze csak sírt, tiltakozott, hogy nem iszik. Már felhívtam Apát is, de ez csak olaj volt a tűzre. Még jobban elkezdett sírni, még kevésbé akart inni. 10 perces huzavona után nagy nehezen rávettem egy kortyra. 1 korty. Ennyi volt, amit bele tudtam imádkozni... Pár perc múlva ismét ivott nagy nehezen, végül szép lassan sikerült 1 deci teát megitatni vele. Akkor vártunk kicsit, hogy visszajön-e. Szerencsére nem, így adtam még neki teát, majd hoztam a pudingot, amit szépen megevett. Doktornéni még mindig járkált be hozzánk, érdeklődött, próbált Bencével beszélni, de ő amint meglátta a dokit vagy a nővérkét, egyből elkezdett sírni.

Kettő körül evés után felkerekedtünk egy kicsit sétálni. Ezzel sem volt gond, így amikor visszaértünk a szobába, ismét kért Bence egy pudingot, majd megevett egy joghurtot is. Szépen ivott, persze mindig mondogatnom kellett neki, hogy csak akkor mehetünk haza, ha szépen eszik-iszik. Aztán egyszercsak mondta a nővérke, hogy akkor pisi. Ha csak pár csepp, de kell. Remek, újabb küzdelem. Bence a műtét előtt pisilt, tudtam hogy egy jó ideig most nem fog... Kimentünk wc-re, Bence közben mondogatta, hogy neki nem kell. Bevallom amikor visszamentünk és a nővérke kérdezte, hogy sikerült-e és füllentettem, hogy igen, de szó szerint csak pár cseppet. (Végül itthon pisilt 5 órakor!)
Pisi is pipa, így jött a doktornéni, hogy akkor megnézné Bencét és ha minden rendben vele, akkor megkapjuk a zárót, kiveszik a branült és mehetünk haza.
Riadóztattam Apát, aki nem sokkal később már ott is volt és felvett minket (szerencsére a közelben volt, így 15 perc alatt odaért). Bence szinte kimenekült a kórházból, amit teljesen meg is értek. Hazafelé elaludt az autóban, csak úgy csurgott ki a nyál a szájából, gondolom annyira fájt neki a torka az altatás miatt (maga a mandula helye nem fáj állítólag). Itthon adtam neki Cataflamot és mintha elvágták volna. Rengeteget evett, nem akartam elhinni ;) Éjjel nem kelt, Katával ellentétben, aki úgy döntött, ha már jeles, emlékezetes napról van szó, akkor ő elkezdi növeszteni megint az egyik fogát.
Aztán napokig küzdelem volt az evés, mert neki fájt a szája. Csak a joghurt, a fagyi, a puding, a croassant volt jó, minden más csípett és fájdalmat okozott neki. Talán tegnap volt az első nap, hogy végre úgy evett, hogy nem panaszkodott. Na és persze mivel kezdte? Paradicsommal :D Elcsente a konyha pultról a két hatalmas paradicsomot és azt majszolta...
Éjjel 2-3 éjszaka volt, amikor sírt és átjött, hogy fáj neki, akkor kapott rá gyógyszert, majd aludt reggelig. Elmondhatom, hogy nem voltak vészesek az éjszakák, legalábbis Bencét tekintve nem. Kata azóta is minden éjjel műsorozik, jó lenne lassan kint látni  már azt a fogacskát. 
Bence szája sarkán még ott van a seb (ott volt a lélegeztető cső), talán már az is szebb, szépen lassan be fog gyógyulni. Kontroll ma délben, ha minden rendben, akkor hétfőn mehet oviba Bence. Így legyen!