A változás szele...

...meglegyintett minket is :)  Eddig voltak dolgok amiket szeretett volna Bence, ezeket vagy megkapta vagy nem, ha nem, akkor is elfelejtette egy idő múlva és nem is hallottunk róla többnyire vagy más lett az áhított dolog.
Most viszont van két dolog is, ami miatt már jó ideje rágja a fülünket, hetente jön és kérlel minket miatta. Az egyik az, hogy szeretne egy cicát vagy egy kutyust. Próbáljuk hárítani, hogy a Papánál van mindkettő, nem kell nekünk otthonra, de nagyon úgy tűnik, hogy komolyan gondolja (akárcsak Apa, hogy nem lesz állat a lakásban, mert ő allergiás a kutya-macskaszőrre) .
A másik nagyon áhított dolog, meglepő, de nem játék (bár vannak fellángolások ezügyben is :D), hanem az hogy menjünk el élményfürdőbe. Azt hittük, hogy már el is felejtette, amikor 2 éve Sárváron voltunk egy ilyen helyen, de nem, ő bizony emlékezik rá és szeretné(!) ha elmennénk ismét. Ez kivitelezhetőbb, mint a kutya-macska ötlete, úgyhogy dolgozunk az ügyön ezerrel :)  Már csak Apát kell rávezetni, hogy ő is szeretne élményfürdőbe menni :D

Jó és rossz...

...periódus. Végre nagyjából letudtuk a rosszat. Kevesebb panasz van Bencére, egyre többször halljuk, hogy semmi említésre méltó nem történt. Már pedig ez nagy öröm nekünk :)
Rengeteg dologban látunk most javulást nála. Szebben beszél, már időnként mesét is mond. Igaz csak kb. két mondatosat, de megvan az eleje: "volt egyszer egy kislány" és van vége: "boldogan éltek, míg meg nem haltak"... :D
De számomra a legnagyobb boldogságot az okozta, amikor pénteken meglepett Bence. Karácsonyi összeröffenés volt a cégnél, így bent maradtam az irodában és beszélgettünk a kollégákkal. Úgy terveztem, hogy 9-re hazamegyek, de azt mondta Apa, hogy Bence úgysem lesz olyan sokáig fent, így gondoltam felesleges kapkodnom, ráadásul el is dumáltam az időt, mire észbe kaptam, már fél 9 volt. Egyszer csak 3/4 9-kor megszólalt a telefonom. Levert a víz, gondoltam valami baj van, gyorsan fel is vettem hát. Bele is szólt egy hang... Annyi eljutott a tudatomig, hogy nem Apa az, de aztán kellett néhány másodperc, hogy leessen, a fiam szólt bele és szépen kérlel, hogy menjek haza, mert HIÁNYZOM! És mindezt az én fiam, aki egyébként nem hajlandó telefonálni! Sőt, még azt is mondta teljesen érthetően, hogy meg fog várni, csak menjek haza, mert hiányzom neki... Hát én teljesen elérzékenyültem, mondtam is a kollégáknak, hogy ez egy övön aluli ütés volt, de bevált, mert azonnal öltöztem és siettem haza.
Amikor hazaértem, úgy borult a nyakamba, mint aki ezer éve nem látott és soha többet nem akar elengedni. Meghatódtam... Közben benéztem a beteg Férjemre, aki az ágyunkban feküdt hóna alatt az oda kucorodó lányunkkal. Mondta, hogy Katicának is hiányoztam, mert aludt egy fél órát az ágyában, aztán sírva ébredt és csak a helyemre feküdve tudott megnyugodni.