Eddig tartott...

... a bölcsi egészségesen. Bencét ma úgy adták haza, hogy ő is elkapta a hasmenést... :( Örülhetek, ha legalább a hányást ki fogja hagyni...
Odafent nagyon jól szórakozhatnak rajtunk...

Imre Papa és a polc...

Imre papa szombaton úgy határozott, hogy polcot csinál az egyik kutrincába, mert az kell. Ezzel semmi gond nem is volt, ha kell hát kell, mit ad Isten, hát majd csinál :) Volt már ilyen, ez nem jelent semmi akadályt, nem kell ezermestert hívni, itt van ő, aki a legtöbb dolgot meg tudja csinálni a házban. Az egyetlen dolog, amit nem kalkulált bele a folyamatba, az a kb fél liter házi mézes itóka, nem kevés alkohol tartalommal.
Hozzá is kezdett a feladathoz, ahogy kell. Fogott egy mérőszalagot és elindult a kutrincába mérni. Hangosan mondogatva, hogy kettőharmincnyóc jött is ki rövid időn belül, ment keresni egy elég hosszú fadarabot, ami a célnak megfelel. Gonoszkodtunk vele kicsit, hogy megpróbáljuk összezavarni a számokkal, persze nem sikerült. Meg is jelölte a deszkát, hogy hol kell elvágni, kicsit bele is fűrészelt, hogy szemüveg nélkül is lássa a jelölést, de gondolta azért leméri még1x. A helyzetet figyelembe véve, teljesen egyet értettem vele. Persze miközben röhögtünk és kontráztunk egymásra (Apa, Öcsém és én) 283, 243, 228, had legyen minden, záporoztak a számok bőven. Jön is ki Papa vakargatva a fejét, hogy hú de mázli, hogy még1x lemérte, mert ez bizony 228 lett. Ekkor odaszóltam neki, hogy nem lenne-e szerencsésebb, ha inkább holnap csinálná meg tiszta (vagy másnapos, de legalább nem becsiccsentett) fejjel, biztos ami tuti alapon. Nem kritizálva a munkáját inkább csak megértőn. Természetesen ő a helyzet magaslatán érezte magát és nem törődve a felajánlott lehetőséggel nekilátott a fűrészelésnek. Mi 3an továbbra is kontráztunk egymásra, hogy vajon a pajta lesz-e kisebb/nagyobb, a léc kisebb/nagyobb vagy a lécen mért hossz nem lesz a megfelelő, mert a mérőszalagon pl nem látta jól a számokat. Közben jöttek a centik is, persze egyikőnk sem állt fel segíteni neki, nem akartuk megzavarni az önmegvalósításában. Igaz, mi helyzeti előnyben voltunk a józanságunk és Papa ismerete miatt, de vártuk a fejleményeket.
Aztán eljött a pillanat, amikor Papa végre fellélegzett, szentségelve, hogy a 2 jelenlévő gyermeke és az egyik majdnem veje segítséget fel sem ajánlva röhögnek rajta, elindult a kutrincába próbálni. Ekkor még jobban visítottunk, majd egyszer csak elhallgattunk várva a fejleményeket, hogy az események egyetlen hangjáról se maradjunk le. Feszült csend, még a hintaágyat sem löktük magunk alatt, nehogy a nyikorgása elnyomja Papa akárcsak egyetlen nyögését is. Ekkor egyszercsak hallunk egy igen cifra káromkodást, mi hárman egymásra néztünk és csak annyit tudott egyikőnk kimondani az éktelen röhögés előtt, hogy nem lett jó :D Utólag belegondolva, az első pár másodpercben reménykedtem még, hogy hallva a mi poénkodásunkat csak meg akart minket tréfálni, de aztán jött az a bizonyos "10 centi a k.va anyját!" mondat és akkor már tudtam, hogy ez nem vicc, tényleg elmérte. Papa dühöngött, mi tudtuk, hogy most inkább csendben kellene lapulnunk, de egyszerűen nem ment. Kitört belőlünk a röhögés... Az a fajta, amikor már nem tudnál röhögni, mert annyira fáj az oldalad a hasad, az arcod összes izma, csöpög a könnyed, de nem is tudod abbahagyni a visítást, mert egyszerűen felrémlik benned a kép, amikor is a próbánál ráeszmélt Papa, hogy ez biza nem jó és az első mérést kellett volna figyelembe venni vagy legalább rámérni még1x :)
Mivel nem volt több elég hosszú palló, feladta a próbát (jó lesz az, megtámasszuk alulról a takarmánydarálóval :D )...

Eseménydús hétvége...

Igyekeztünk a lehetőségekhez mérten Bencével is sok időt tölteni méghozzá amilyen tartalmasan csak lehet.
Szombaton délután kimentünk Hidegkútra, garázdálkodott Bence ahol csak tudott :) Végre-végre szabadon futkározhatott és nem mentek utána mindig Anyáék, hogy jaj ezt ne vedd fel a földről...
Tegnap délelőtt voltunk Szentendrén a Városi Tömegközlekedési Múzeumban. Nagyon élvezte az egész család! Apával megbeszéltük, hogy lesz még ilyen kirándulás, csak alkalmunk legyen rá.

Nem volt egyszerű fotózni, mert mindig csak rohant :D Nagyon bejöttek neki a villamosok, hévek, egy percre sem állt meg. Nyomta a csengőt, rohant a padok és a járművek között. Emiatt vagy homályos lett a kép vagy csak hátulról látszik Bence. Azért a  közel 100 képből sikerült párat találni, amin látszik is valami ;) Íme néhány közülük:

Csengőt nyomogattunk és ajtót húzogattunk :D (Nem kisgyermekes többest használtam, hanem tényleg mindannyian ezt tettük :) )

A Cowbino-ra fel is kellett ültetni. Mindig visszatért oda, hátha Anya vagy Apa megérti végre, hogy mit akar... és tényleg sikerült neki :) Aztán pedig igazi pasi módjára meg is kellett érinteni pl. a régi buszt.

Vannak még képek, hamarosan felkerülnek picasa-ra, akit érdekel megnézheti majd ;)

Tegnap délután még Duna partoztunk egyet, a nehéz kezdet ellenére az is jól sikerült :)