Vérszegénység?

Mostanában elég sokszor előfordul, hogy este - mikor már lepihenek végre - erős szívdobogás érzésem lesz. Enyhén szabálytalan is, ezt Apa vette észre, amikor megemlítettem neki ezt a kellemetlen dolgot és megnézte "rosszullétem" közben a pulzusom. Kicsit utána olvastam, mert eléggé aggasztott, hiszen alkalmanként akár 5-10 percig is eltartott és azelőtt nem nagyon tapasztaltam ilyet az elmúlt kb. 2 hetet leszámítva... Állítólag vérszegénység vagy túl sok vas okoz ilyen tüneteket terhesség alatt. Ez persze csak az enyhébb ok, de hát én optimista vagyok ilyen esetekben, így biztos, hogy max ennyi lehet a baj :D Igyekszem tenni ellene, meglátjuk mennyire sikerül... Aztán hamarosan úgyis vérvétel, akkor biztosan kiderül, hogy igazam volt-e.

Kismamaként ne?

Kezdem kicsit furcsán érezni magam, amiatt hogy néha bizonyos dolgokban mennyire gondolkodom "bátran", hogy nem vonok meg magamtól minden élvezetet csak azért, mert babát várok. Néha tényleg ufónak érzem magam, mert elfogadok egy sört, lehet az egy kevés alkoholtartalommal bíró citromos Radler vagy egy alkohol mentes sör. De még ha egy pohár bort is kívánok meg? Ne mondja már nekem senki, hogy ezzel keresztet vethetek a méhemben növekvő kis élet jövőjére! Itt és most bevallom mindenkinek, hogy én biza megittam egy pohárka bort, mert igenis jól esett. Sőt kínáltak sörrel is, ami nem volt "kíméletes fajta", amit csak azért nem fogadtam el, mert azért egy egész dobozzal soknak éreztem volna, hiszen egyébként én alig iszom.  De most komolyan állapotos vagyok, nem pedig beteg... Aki ismer az tudja, hogy egy kezemen meg tudom számolni hányszor ittam alkohol tartalmú italt egy évben. Nem hiszem, hogy egy pohár alkalmanként elfogyasztott bor, sör, pezsgő bármelyik növekvő kis életnek tönkretenné a máját, főleg ha a mértékletesség szem előtt van tartva.
De nem olyan rég volt nagy csodálkozás, hogy azért mert babát várok, nem vonakodom felülni egy motorra... Nem látom ebben az esetben sem a veszélyforrást. Nem félek attól, hogy elesik velem az az ember, aki mögé beülök. Mert bízom benne annyira, hogy ha már felajánlotta, akkor vigyázni fog, nem akkor fogja kipróbálni az egy kerekezést vagy nem akkor fogja megnézni, mi a végsebessége a mocinak.
Hétvégén voltunk a telken, sajnos túl jó idő nem volt, de menni kellett, mert már nagyon megnőtt a fű. Szerettem volna segíteni Apának az önjárós fűnyírót tologatni, de le lettem hurrogva, hogy terhes vagyok ergo felejtsem el. Egyrészről jól esett, hogy ennyire vigyáz ránk Apa, de másrészről meg úgy gondolom, hogy bízhatna bennem annyira, hogy ha már nehezemre esik vagy nem esik jól a munka, akkor abbahagyom.
No és akkor végül a másik véglet, ahol ugyan nem a terhesség, csak az emberiesség hiánya miatt voltam felháborodva. El kellett mennem némi áruért az egyik nagykerbe. Mivel nem voltak különösebben nehéz holmik, így gondolkodás nélkül elmentem. A raktárban már sokan vártak a sorukra, így hát én is leültem türelmesen. Szép lassan haladt a sor, mígnem egyszercsak az utolsó előttem lévő vevő következett, aki kérdésemre el is mondta válaszként, hogy ő már kapja a csomagját, én jövök. De mire végig mondta a mondatot, már be is vágott elém az utánam érkező "úr".  Köpni nyelni nem tudtam a meglepettségtől. Nem azért, mert egy terhes nő elé pofátlankodott be (tényleg beugrott elém és nem pedig sokat tétováztam és ezt megunva tette) és nem is azért, mert egy nő elé, hanem azért mert egyébként egy kb. 1 perces átvételt utasított maga mögé (nem volt sok árum), ráadásul mindenki a sorára várt. Ritkán találkozom ilyen bunkó emberrel!
Hasonló atrocitásnak voltam áldozata én is és tesóm is Öcsém ballagásán. Először az tűnt fel, hogy furcsán néznek rám az emberek. Jöttem-mentem az emeleteken az iskolában (egy kisebb tujával a kezemben) Öcsém osztályát keresve, és nyugodtan mondhatom, hogy az emberek arcán néha olyan arckifejezést láttam, mint amikor egy gyilkost néznek. Tényleg nem értettem. Először a tujának tulajdonítottam a furcsa viselkedést, de nem a kezemben a hónom alatt lévő szépen becsomagolt tuját nézték, hanem konkrétan a pocakom! Na ezen rendesen bepöccentem :D Nem értem a mai napig a problémájukat. A fentieket nézve, lehet naiv vagyok, szóval vki legyen szíves és világosítson fel, ha tudja a választ :) A másik megdöbbentő tény, hogy ott is akkora tahók voltak az emberek, hogy komolyan mondom már nekem fájt! Már vonultunk ki az utcára a tömeg után jócskán, hiszen Húgi a kis Lénával a hordozóban jött utánam, asszem Papa fogta Domit, aki ugye másfél sincs még. Direkt megvártuk a tömeg elvonulását, hiszen időnk volt bőven, nem volt kedvünk a tömeggel kiverekedni magunkat az udvarról. A sort persze én vezettem a magam kisebb, de akkor már egyértelműen kismama pocakommal (hiszen azelőtt is megnéztek, de még hogy!). A lépcső mellett kellett kimennünk egy kb. 1méter széles járdán, ahol a kedves rokonok ácsorogtak, ezért csak egyszerre egy ember tudott elmenni. Szemből jött egy jó pár rokon-féle, de egyiknek sem jutott eszébe, hogy megálljon és elengedjen minket. Gabi mögöttem állt a hordozóval a kezében, én pedig eleinte türelmesen vártam, hogy elfogyjanak a szemből jövők. Aztán egyszercsak megláttam, hogy hohó kezd üres lenni a pálya, végre mehetünk, akkor a lépcsőről viharzott el egy sietős anyuka. Na ekkor köszöntem oda neki, hogy az udvariasságot picit gyakorolhatná... Válasz persze nem volt, hiszen ő sietett (nem is állt meg). Bedühödve ezután már nem érdekelt, hányan akarnak még jönni szemből, tank módjára szitkozódva törtem utat magunknak és dúlva-fúlva vonultam ki az utcára, ahol már az Öcsém várt minket. Mindig meglepődöm mekkora parasztok vannak körülöttem! Ennyire nem foglalkozunk másokkal, csak saját magunkkal?