2011. március 18., péntek
A 4 napos hétvége...
Meglehetősen eseménydúsra sikeredett, melynek egyik fő okára már az
előző bejegyzésben utaltam ;) No de kezdjük csak az elején...
Szombaton, kihasználva, hogy végre jó idő van és a gyerekek is inkább egészségesek, mint betegek, összehoztunk egy perbáli összejövetelt. Ahogy az lenni szokott ismét jól éreztük magunkat, jókat beszélgettünk, degeszre ettük magunkat, Apának jutott egy kis mozgás is. Picikét beárnyékolta a napot, hogy az addig teljesen egészséges gyerekeknek elkezdett folyni az orra. Én sokat pihentem, vigyáztam nehogy kihúzzam a gyufát kistesónál ;) Amikor estefelé neki indultunk, már akkor éreztük, hogy nem csak Bencén kezd elhatalmasodni a nátha, hanem rajtunk is. Gyors fürdetés, zuhanyozás után ágyba dugtuk magunkat, szopogattuk a torokfertőtlenítőket, ittuk a meleg teát.
Vasárnap elindultunk Hidegkútra, hiszen aznapra is csodás napsütéses időt ígértek. Bencét egy vékony overállban szélnek eresztettük, had szaladgáljon. Remek idő volt, Apa autót mosott, én meg ismételten pihentem, amikor csak tudtam. Estére kezdett megint bedurranni a torkunk, Bence tartotta még magát az orrfolyáshoz, bár lényegesen konszolidáltabb volt, mint előző nap, viszont rákezdett a köhögésre :(
Este fél 12 körül jött a hívás Húgitól, hogy csurog a magzatvíz, lassan készüljek. Mivel fájások nem voltak, mondtam neki, hogy várjunk még egy órácskát, aztán majd bemegyünk a kórházba. Nem kellett sokáig forgolódnom, mert éjfélkor ismét hívott, hogy egy nagy adag magzatvíz távozása után beindultak a fájások, immár 5 percenként. Több sem kellett nekem, autóba vetődtem és nem sokára már ott voltam náluk. Ők ketten már készen voltak, Domit kellett már csak ébreszteni, öltöztetni. Talán 3/4 1 lehetett, amikor kiraktam őket a kórháznál és én elindultam hozzánk Domival. Mire hazaértünk Apa már megágyazott nekünk a nagyszobában, hamar le is feküdtünk, mert nem tudtuk, hogy Dominak meddig tart elaludni. Hát a kiscsávó hamar benyomta a szunyát, nem kellett könyörögni neki :D Én persze nem tudtam elaludni, hol a torokfájás, hol az orrdugulás, hol pedig Domi mocorgása ébresztett fel. Az éjszaka nagy nehezen eltelt, én pedig reggel úgy keltem fel, mint aki végig bulizta az éjszakát. Mondjuk Apán sem látszott az öröm, hogy fel kell kelni ;) No és innentől nem volt egy perc nyugtunk sem. Bence iszonyatosan féltékeny volt Domira, amikor csak lehetett odament és vagy belerúgott vagy ellökte szegényt. Egy órával később már Domi előre sírt, amikor meglátta Bencét. Hiába volt minden szídás, magyarázkodás, beszélgetés, Nagyfiú csak nem hagyta abba Domi szekálását. Ha nem figyeltem oda, akkor már vetődött is rá! Apa persze délelőtt el kellett menjen egy fuvarra, plusz Papát is meg kellett látogatnia, így én a főzést és a két gyerek felügyeletét egyszerre kellett hogy megoldjam. Bence persze csak nem hagyta Domit békén, gondolom Domi szívesen játszott volna Bencével vagy csak a játékaival, de amint odament a szobához (csak az ajtóhoz állt), hogy pl meglesse a Bencénél épp lejátszódó mesét, Bence már rohant is oda, hogy elűzhesse őt. Ilyenkor Domi viszont sietett hozzám, hogy vegyem fel, hogy vígasztaljam, amire Bence még jobban bepöccent, ezzel garantálva az ördögi kört. Nem hazudok, a másfél óra, amíg a két lurkóval voltam, lassan vánszorgott, minden percben azért imádkoztam, hogy Apa éppen lépjen már be az ajtón, mert sem lefeküdni nem tudtam a természetesen legjobbkor rámtörő görcsök idején, sem főzni nem tudtam az állandóan felkérezkedő, rettegő Domitól. Aztán egyszercsak sikerült úgy lefoglalnom a két kiskorút, hogy legózás közben Bence elfelejtette bántani Domit és még Domi is élvezte, hogy rakosgathatja az elemeket. Aztán szép lassan Domi elfáradt, mire Apa hazaért, eljutottunk oda, hogy jobb lesz neki, ha alszik kicsit, mert iszonyat nyűgös volt. Fél órás szenvedés után (gondolom hiányzott neki Anya) 11kor beájult és nem is kelt fel csak fél 2 körül. Aztán délben Bence is követte, amikor Apa ismét lelépett, hiszen kellett a gyerekülés, hogy Domit haza tudjuk majd vinni és ne kelljen Apának otthon maradnia Bencével. Nagyából fél órát tudtunk ejtőzni, mielőtt felébredtek volna a gyerekek. Egy kis ebéd után ismét játék következett, amikor Bence újfent elkezdte Domit terrorizálni, amit persze továbbra sem néztünk jó szemmel, így Bencének büntetőszékbe kellett vonulnia. Sokáig volt ott, mert csak nem akart Domitól bocsánatot kérni (makacs, mint az apja :D ), viszont az eredmény az lett, hogy nem volt több lökdösődés, rugdosás, ráugrás a kisebbre. Szépen eljátszottunk négyesben. Hamarabb kellett volna bevetnem a büntetőszéket, csak egyszerűen nem volt még arra is energiám...
Édes volt Domi, amikor magyaráztuk nekik, hogy hamarosan megyünk autókázni, meglátogatjuk Anyát / Gabit és a kis Lénát, mert Domi már ment is a pulcsijáért és már tekerte is a nyaka köré, jelezvén, hogy ő felőle akár már most is indulhatunk :D Mivel korán nem akartunk menni, hogy utána egyből vihessük is haza Domit (és apukája is pihenhessen kicsit), azért várni akartunk az indulással úgy 3-ig. Persze aztán mikor Húgi meglátta Domit, volt elérzékenyülős sírás és szorosan magához ölelős puszi is :) Igazán megható volt. A kis Léna pedig igazi nő, ugyanis nem kevés súlyt letagadhatna, no és persze a korából is pár hetet, mert Anyja szerint olyan magzatmázas volt, amikor megszületett, hogy az orvos azt hitte korábban érkezett, mint kellett volna :) Domi gyors hazafuvarozása, Gabi autójának kórházhoz vezetése után spuriztunk haza és már 7 körül imádkoztunk, hogy Bence kivételesen dőljön ki hamarabb, mert ez a két gyermekes próba nap a legutolsó csepp erőt is kivette belőlünk :D (Igaz, hogy az alig alvós éjszaka és a féltékenységgel teli délelőtt alaposan letesztelt minket).
Persze azért, hogy annyira ne legyen már jó dolgunk, éjjel is többször felébredtünk torokfájásra, én pedig még arra is hogy a fülem kifakadt, mivel hogy a nátha 1 nap alatt sikeresen ráhúzódott :( (Hehe és még egy aftám is nőtt a nyelvem hegyén, hogy ha esetleg enni mernék egy jobban sikerült orrfújás után, akkor azért ne legyen már olyan könnyű dolgom...).
Kedden látva a még mindig tavaszias időt, végezvén az ebéd előkészítésével, kimentünk a Duna-partra Bencét megfuttatni, arcunkat süttetni és élvezni, hogy szükség van végre a napszemüvegünkre :) A déli szieszta után nem igazán volt kedvünk lemenni a rengeteg kutyagumival teleszórt Békásmegyer utcáira vagy az éppen dugig telt játszótereire, így egy hirtelen ötlettől vezérelve kimentünk a telekre körbenézni.
Láthattuk, hogy a "kedves" rokonok ismét kivágtak néhány fát, de persze csak azért, mert már "betegek" voltak és nem azért, mert ingyen tüzelő kellett nekik (Ááá, kivágták az egyik olyan fát is, ami jó kis árnyékot adott a kis házikónak. Egyetlen baja volt, Akác mert szegény lenni, ami tüskés és ugyebár elég sok vadhajtást is szokott hozni...). A kivágásnak és fadarabolásnak az eredménye pedig az volt, hogy mindenhol apró ágacskák hevertek, mert nem tudták mindezt egy helyben megcsinálni, mely ágakat össze kellett nekem szednem, ugyanis a fűnyíró nem szokta díjazni az ujjnyi vastag, fél-1 méteres ágakat. Remek idő volt, nem esett le a gyűrű az ujjamról egy kis munka miatt, de meglehetősen bosszantott, hogy csak úgy átjöhetnek és az általunk(!) gondozott telken csakúgy garázdálkodhatnak. Nem tudom, mit szólnának hozzá, ha én átmennék a szomszédos telkükre és neki állnék ott leszedni a gyümölcsöt, kivágni a fákat, esetleg olyan szép divatos absztrakt műveket kreálnék a fűbe, de csak ott ahol egy kis lóhere van. A baj pedig az, hogy itt nem áll meg a bicskanyitogató viselkedés, mert ugyan apósomé a telek, viszont mivel ő már nem jár ki jó pár éve, mi gondozzuk azt. Amikor viszont mennénk cseresznyét, meggyet vagy bármilyen gyümölcsöt szedni (ami még esetleg terem a nagy szárazság ellenére), akkor azt a "mókusok" (értsd a rokonok) leszedik, összeszedik majd jól letagadják. Na persze azért nem érik be ennyivel, mert kapóra jött nekik az, hogy a környéken sorozatosan fosztják ki a kisházakat. Emiatt rá lehetett tavaly fogni, hogy a talicskát, a létrát azért vitték el, nehogy azok a fránya tolvajok azt is ellopják (amit egyébként otthagytak már 2x is, mert kutyának nem kellett, ezek félnek mindentől, aminek kicsi köze lehet a munkához). Az már egy másik kérdés, hogy miként lehet hogy ezek az eszközök csupán véletlenségből felhasználásra kerültek a saját házuk felújításánál... A locsolókannáknak meg csak azért kelt lába (először a réginek, majd az újonnan vásárolt két újnak is), mert kölcsönbe szüksége volt rá a másik rokonnak, akinek szintén szomszédos a telke, hogy az általunk hordókba gyűjtött locsolásra szánt esővizet szét locsolhassa a saját kertjében... A locsolókannákért meg menjek majd át hozzá én visszakunyerálni, ha esetleg használni szeretném. A kutrincát már jó ideje nem zárjuk, csak szétbarmolják a zárat, lakatot, így csak az nem megy be oda aki nem akar. Ezek az eszközök túl éltek 2 fosztogatást, mert nem érte meg a tolvajoknak elvinni, hiszen az a pénz, amit kaptak volna érte, olyan kevés, hogy azért a kisujjukat nem mozdítják. Tehát, ami használhatót otthagytak a kedves nem napsütötte kisebbségiek, azokat szépen elhordták a rokonok.
Na jó térjünk vissza arra, hogy a remek idő remek alkalmat adott arra, hogy picit szabad levegőn lehessünk, kicsit mozogjunk, kicsi élvezzük a friss levegőt. Bence pedig imádta, hogy szaladgálhat, hogy "pücsök" (tücsök :) ) után kutathatott a fűben és nézhette, ahogy a bogár kicsit kómásan még elugrálgatott ott. Segített fát hordani, imádott az egyik kőről leugrálni és a végén elborulni (vagy úgy csinálni, mintha elborult volna), egy szóval élvezte a hempergést a fűben, mi pedig élveztük hogy nem kell amiatt aggódnunk, hogy akkor éppen a gyerek melyik kutyagumiba fekszik bele. Hazafelé pedig olyan jót szunyált az autóban, hogy egy kicsit aggódtunk az esti elalvás miatt ;)
Szombaton, kihasználva, hogy végre jó idő van és a gyerekek is inkább egészségesek, mint betegek, összehoztunk egy perbáli összejövetelt. Ahogy az lenni szokott ismét jól éreztük magunkat, jókat beszélgettünk, degeszre ettük magunkat, Apának jutott egy kis mozgás is. Picikét beárnyékolta a napot, hogy az addig teljesen egészséges gyerekeknek elkezdett folyni az orra. Én sokat pihentem, vigyáztam nehogy kihúzzam a gyufát kistesónál ;) Amikor estefelé neki indultunk, már akkor éreztük, hogy nem csak Bencén kezd elhatalmasodni a nátha, hanem rajtunk is. Gyors fürdetés, zuhanyozás után ágyba dugtuk magunkat, szopogattuk a torokfertőtlenítőket, ittuk a meleg teát.
Vasárnap elindultunk Hidegkútra, hiszen aznapra is csodás napsütéses időt ígértek. Bencét egy vékony overállban szélnek eresztettük, had szaladgáljon. Remek idő volt, Apa autót mosott, én meg ismételten pihentem, amikor csak tudtam. Estére kezdett megint bedurranni a torkunk, Bence tartotta még magát az orrfolyáshoz, bár lényegesen konszolidáltabb volt, mint előző nap, viszont rákezdett a köhögésre :(
Este fél 12 körül jött a hívás Húgitól, hogy csurog a magzatvíz, lassan készüljek. Mivel fájások nem voltak, mondtam neki, hogy várjunk még egy órácskát, aztán majd bemegyünk a kórházba. Nem kellett sokáig forgolódnom, mert éjfélkor ismét hívott, hogy egy nagy adag magzatvíz távozása után beindultak a fájások, immár 5 percenként. Több sem kellett nekem, autóba vetődtem és nem sokára már ott voltam náluk. Ők ketten már készen voltak, Domit kellett már csak ébreszteni, öltöztetni. Talán 3/4 1 lehetett, amikor kiraktam őket a kórháznál és én elindultam hozzánk Domival. Mire hazaértünk Apa már megágyazott nekünk a nagyszobában, hamar le is feküdtünk, mert nem tudtuk, hogy Dominak meddig tart elaludni. Hát a kiscsávó hamar benyomta a szunyát, nem kellett könyörögni neki :D Én persze nem tudtam elaludni, hol a torokfájás, hol az orrdugulás, hol pedig Domi mocorgása ébresztett fel. Az éjszaka nagy nehezen eltelt, én pedig reggel úgy keltem fel, mint aki végig bulizta az éjszakát. Mondjuk Apán sem látszott az öröm, hogy fel kell kelni ;) No és innentől nem volt egy perc nyugtunk sem. Bence iszonyatosan féltékeny volt Domira, amikor csak lehetett odament és vagy belerúgott vagy ellökte szegényt. Egy órával később már Domi előre sírt, amikor meglátta Bencét. Hiába volt minden szídás, magyarázkodás, beszélgetés, Nagyfiú csak nem hagyta abba Domi szekálását. Ha nem figyeltem oda, akkor már vetődött is rá! Apa persze délelőtt el kellett menjen egy fuvarra, plusz Papát is meg kellett látogatnia, így én a főzést és a két gyerek felügyeletét egyszerre kellett hogy megoldjam. Bence persze csak nem hagyta Domit békén, gondolom Domi szívesen játszott volna Bencével vagy csak a játékaival, de amint odament a szobához (csak az ajtóhoz állt), hogy pl meglesse a Bencénél épp lejátszódó mesét, Bence már rohant is oda, hogy elűzhesse őt. Ilyenkor Domi viszont sietett hozzám, hogy vegyem fel, hogy vígasztaljam, amire Bence még jobban bepöccent, ezzel garantálva az ördögi kört. Nem hazudok, a másfél óra, amíg a két lurkóval voltam, lassan vánszorgott, minden percben azért imádkoztam, hogy Apa éppen lépjen már be az ajtón, mert sem lefeküdni nem tudtam a természetesen legjobbkor rámtörő görcsök idején, sem főzni nem tudtam az állandóan felkérezkedő, rettegő Domitól. Aztán egyszercsak sikerült úgy lefoglalnom a két kiskorút, hogy legózás közben Bence elfelejtette bántani Domit és még Domi is élvezte, hogy rakosgathatja az elemeket. Aztán szép lassan Domi elfáradt, mire Apa hazaért, eljutottunk oda, hogy jobb lesz neki, ha alszik kicsit, mert iszonyat nyűgös volt. Fél órás szenvedés után (gondolom hiányzott neki Anya) 11kor beájult és nem is kelt fel csak fél 2 körül. Aztán délben Bence is követte, amikor Apa ismét lelépett, hiszen kellett a gyerekülés, hogy Domit haza tudjuk majd vinni és ne kelljen Apának otthon maradnia Bencével. Nagyából fél órát tudtunk ejtőzni, mielőtt felébredtek volna a gyerekek. Egy kis ebéd után ismét játék következett, amikor Bence újfent elkezdte Domit terrorizálni, amit persze továbbra sem néztünk jó szemmel, így Bencének büntetőszékbe kellett vonulnia. Sokáig volt ott, mert csak nem akart Domitól bocsánatot kérni (makacs, mint az apja :D ), viszont az eredmény az lett, hogy nem volt több lökdösődés, rugdosás, ráugrás a kisebbre. Szépen eljátszottunk négyesben. Hamarabb kellett volna bevetnem a büntetőszéket, csak egyszerűen nem volt még arra is energiám...
Édes volt Domi, amikor magyaráztuk nekik, hogy hamarosan megyünk autókázni, meglátogatjuk Anyát / Gabit és a kis Lénát, mert Domi már ment is a pulcsijáért és már tekerte is a nyaka köré, jelezvén, hogy ő felőle akár már most is indulhatunk :D Mivel korán nem akartunk menni, hogy utána egyből vihessük is haza Domit (és apukája is pihenhessen kicsit), azért várni akartunk az indulással úgy 3-ig. Persze aztán mikor Húgi meglátta Domit, volt elérzékenyülős sírás és szorosan magához ölelős puszi is :) Igazán megható volt. A kis Léna pedig igazi nő, ugyanis nem kevés súlyt letagadhatna, no és persze a korából is pár hetet, mert Anyja szerint olyan magzatmázas volt, amikor megszületett, hogy az orvos azt hitte korábban érkezett, mint kellett volna :) Domi gyors hazafuvarozása, Gabi autójának kórházhoz vezetése után spuriztunk haza és már 7 körül imádkoztunk, hogy Bence kivételesen dőljön ki hamarabb, mert ez a két gyermekes próba nap a legutolsó csepp erőt is kivette belőlünk :D (Igaz, hogy az alig alvós éjszaka és a féltékenységgel teli délelőtt alaposan letesztelt minket).
Persze azért, hogy annyira ne legyen már jó dolgunk, éjjel is többször felébredtünk torokfájásra, én pedig még arra is hogy a fülem kifakadt, mivel hogy a nátha 1 nap alatt sikeresen ráhúzódott :( (Hehe és még egy aftám is nőtt a nyelvem hegyén, hogy ha esetleg enni mernék egy jobban sikerült orrfújás után, akkor azért ne legyen már olyan könnyű dolgom...).
Kedden látva a még mindig tavaszias időt, végezvén az ebéd előkészítésével, kimentünk a Duna-partra Bencét megfuttatni, arcunkat süttetni és élvezni, hogy szükség van végre a napszemüvegünkre :) A déli szieszta után nem igazán volt kedvünk lemenni a rengeteg kutyagumival teleszórt Békásmegyer utcáira vagy az éppen dugig telt játszótereire, így egy hirtelen ötlettől vezérelve kimentünk a telekre körbenézni.
Láthattuk, hogy a "kedves" rokonok ismét kivágtak néhány fát, de persze csak azért, mert már "betegek" voltak és nem azért, mert ingyen tüzelő kellett nekik (Ááá, kivágták az egyik olyan fát is, ami jó kis árnyékot adott a kis házikónak. Egyetlen baja volt, Akác mert szegény lenni, ami tüskés és ugyebár elég sok vadhajtást is szokott hozni...). A kivágásnak és fadarabolásnak az eredménye pedig az volt, hogy mindenhol apró ágacskák hevertek, mert nem tudták mindezt egy helyben megcsinálni, mely ágakat össze kellett nekem szednem, ugyanis a fűnyíró nem szokta díjazni az ujjnyi vastag, fél-1 méteres ágakat. Remek idő volt, nem esett le a gyűrű az ujjamról egy kis munka miatt, de meglehetősen bosszantott, hogy csak úgy átjöhetnek és az általunk(!) gondozott telken csakúgy garázdálkodhatnak. Nem tudom, mit szólnának hozzá, ha én átmennék a szomszédos telkükre és neki állnék ott leszedni a gyümölcsöt, kivágni a fákat, esetleg olyan szép divatos absztrakt műveket kreálnék a fűbe, de csak ott ahol egy kis lóhere van. A baj pedig az, hogy itt nem áll meg a bicskanyitogató viselkedés, mert ugyan apósomé a telek, viszont mivel ő már nem jár ki jó pár éve, mi gondozzuk azt. Amikor viszont mennénk cseresznyét, meggyet vagy bármilyen gyümölcsöt szedni (ami még esetleg terem a nagy szárazság ellenére), akkor azt a "mókusok" (értsd a rokonok) leszedik, összeszedik majd jól letagadják. Na persze azért nem érik be ennyivel, mert kapóra jött nekik az, hogy a környéken sorozatosan fosztják ki a kisházakat. Emiatt rá lehetett tavaly fogni, hogy a talicskát, a létrát azért vitték el, nehogy azok a fránya tolvajok azt is ellopják (amit egyébként otthagytak már 2x is, mert kutyának nem kellett, ezek félnek mindentől, aminek kicsi köze lehet a munkához). Az már egy másik kérdés, hogy miként lehet hogy ezek az eszközök csupán véletlenségből felhasználásra kerültek a saját házuk felújításánál... A locsolókannáknak meg csak azért kelt lába (először a réginek, majd az újonnan vásárolt két újnak is), mert kölcsönbe szüksége volt rá a másik rokonnak, akinek szintén szomszédos a telke, hogy az általunk hordókba gyűjtött locsolásra szánt esővizet szét locsolhassa a saját kertjében... A locsolókannákért meg menjek majd át hozzá én visszakunyerálni, ha esetleg használni szeretném. A kutrincát már jó ideje nem zárjuk, csak szétbarmolják a zárat, lakatot, így csak az nem megy be oda aki nem akar. Ezek az eszközök túl éltek 2 fosztogatást, mert nem érte meg a tolvajoknak elvinni, hiszen az a pénz, amit kaptak volna érte, olyan kevés, hogy azért a kisujjukat nem mozdítják. Tehát, ami használhatót otthagytak a kedves nem napsütötte kisebbségiek, azokat szépen elhordták a rokonok.
Na jó térjünk vissza arra, hogy a remek idő remek alkalmat adott arra, hogy picit szabad levegőn lehessünk, kicsit mozogjunk, kicsi élvezzük a friss levegőt. Bence pedig imádta, hogy szaladgálhat, hogy "pücsök" (tücsök :) ) után kutathatott a fűben és nézhette, ahogy a bogár kicsit kómásan még elugrálgatott ott. Segített fát hordani, imádott az egyik kőről leugrálni és a végén elborulni (vagy úgy csinálni, mintha elborult volna), egy szóval élvezte a hempergést a fűben, mi pedig élveztük hogy nem kell amiatt aggódnunk, hogy akkor éppen a gyerek melyik kutyagumiba fekszik bele. Hazafelé pedig olyan jót szunyált az autóban, hogy egy kicsit aggódtunk az esti elalvás miatt ;)
2011. március 14., hétfő
Léna...
Örömmel kürtölöm szét, hogy Hugicám kislánya ma hajnalban megszületett :D
Léna baba 3600grammal és 50 centivel meglehetősen rövid vajúdás után érkezett a nagyvilágba.
Kívánjuk neki és családjának, hogy legyen hosszú és boldog életük!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)