Nosztalgia...

Köztudott, hogy mi Apával egy cégnél dolgozunk. Ügyfeleink körében azért nem nagyon szoktuk ezt reklámozni, elvégre a munkahely az munkahely, a magánélet pedig marad otthonra. Azért időnként szoktak mókás dolgok történni, ha egy-egy ügyfél megpróbál kicsit többet megtudni rólunk, mint emberekről. Egy alkalommal tavaly az egyik cégnél dolgozott éppen Apa, mikor is beszélgetésbe elegyedett az egyik ott dolgozó emberkével. Jöttek sorban a kérdések:

Ügyfél: Ó és hát mi van Bettivel? Rég hallottunk róla...
Apa: Megvan köszöni, dolgozgat.
Ü.: Nem rég született egy gyereke, ugye? Fiú / lány?
A.: Igen, fia van.
Ü.: Ó az igen! És mennyi idős?
A.: 2 éves...
Ü.: No és hogy hívják?
A.: Bence lett a neve.
Ü.: Akkor biztosan nagy a boldogság ott is. Nálad mi a helyzet? Van már családod?
A.: Ó, igen van...
Ü.: No mesélj! Gyerek?
A.: Van... - gondolta Apa, megvárja mi lesz a vége, nem rontja el a mókát :)
Ü.: Nocsak! Lányod vagy fiad van?
A.: Fiam... - Apa igen erősen figyeli Ü. arcát, nehogy lemaradjon a megvilágosodást követő arckifejezésről...
Ü.: :) Akkor megvan a trónörökös. És mennyi idős a kicsi?
A.: 2 éves... - Ü. még mindig gyanútlanul kérdezget...
Ü.: Neve?
A.: Bence... - Fél perc szünet, emberke határozottan gondolkodik, hogy most rá merjen-e kérdezni a megoldásra...
Ü.: Öööö, akkor Te és Betti...? - Mert azért csak nyert a bátorság :D
A.: Igen...
Ma ez a kis szösszenet jutott eszembe. Történt ugyanis, hogy egy új kolléga került látótérbe, akit nekem kellett kicsit megdolgoztatnom, hogy kiderüljön alkalmas-e a feladatra vagy sem. Egy ideje már itt volt, tette a dolgát, amikor beszélgetni kezdtünk és látva a pocakom kérdezgetni kezdett:
Kolléga jelölt: Látom G. kollégád most nincs bent, merre jár? Áruért ment vagy ügyfélnél van?
Én: Ügyfélnél van, én addig igyekszem itt tartani a frontot... - mutatok rá az asztalon heverő éppen vírusmentesítést végző gépre...
K.j.: Ó látom hamarosan bővül a család...
Én: Igen, szeptember végére várjuk.
K.j.: Kisfiú vagy kislány lesz?
Én: Úgy tűnik, hogy lányunk lesz, reméljük a doki nem tévedett :)
K.j: No és apuka épp merre jár?
Én: Ügyfélnél...
K.j.: Óóóó, akkor Ti...?
Én: Igen, mi :D

Hm, mindig meg tud lepni...

... most pl azzal, hogy szereti a KEFÍRt!
(Mondjuk nem volt sok választása, mert Apa és Anya is így érez :) )



Egyébként meg tegnap ballagtunk, majd teszek 1-2 képet...

Bence-száj...

Gyere Anya, induljunk... - mondta nekem már a két fiú, szokásomhoz híven én voltam az utolsó, aki elkészült.
Kilépek az ajtón és feltűnik, hogy valami hiányzik. Rájövök, kérdem Bencét:
- Köszönni? - Papának ugye, mert az illem megköveteli és mi illedelmes Bencét akarunk nevelni! És mivel az én fiam illedelmes (csak néha kell emlékeztetni rá) hangosan el is kiáltja magát:
- Köszönöm szépen!

:D Oké, nyertél fiam :)

Rafkó-bajnok...

Igen, Bence :) Ugyanis a következő történt:

Bence egyszer csak megjelent a szobájában a poharával, amiben még jócskán volt inni való. Nem szeretem, ha sétál vele, mert gyakran kiönti esetleg menet közben akar belőle inni és annak csak prüszkölés a vége, mert félrenyel. Szóval, amint megláttam, hogy sétáltatja a poharát, rászóltam, hogy tegye vissza az asztalra, mert ha kiborítja, akkor kiporolom a  hátsóját. Szót fogadott, de amikor visszajött hozzám és Apához a szobájába, akkor mind ketten kaptunk egy puszit... Mivel ez felettébb szokatlan dolog volt tőle, egyből gyanút fogtunk Apával. Kérdezem Bencét, hogy kiöntötte-e az innikéjét. Természetesen a válasz igen volt, bár én azért reménykedtem benne, hogy nem mondott igazat. Gyorsan kiosontam és megnéztem, nem láttam semmilyen narancslé foltot az asztalnál, így megnyugodtam és visszatértem Bence szobájába folytatni a játékot. Már végeztek a pancsival a fiúk, amikor egyszer csak feltűnt, hogy a cipős szekrény előtt némi folyadék folt van. Éppen akkor került elő Apa is a szobából, lecsekkoltattam vele is, valóban az aminek látszik, neki álltunk hát feltakarítani. Majd eszünkbe jutott az a bizonyos puszi, amiből mindkettőnknek jutott :D Igazán rafkós tud lenni ez a gyerek :D No és persze az is, hogy igazat mondott végül ;)

(Szokott olyan lenni, hogy Apa  rászól valami miatt és akkor szalad hozzám, hogy "Apa bántott". Mivel tudom, hogy ez nem igaz, ezért gyakran fenntartásokkal fogadjuk egy-egy válaszát vagy mondatát :) )

Szerelem...

Tegnap reggel ébredés után átruccantam Bence mellé, mert picit nyűgösebb volt, együtt megvártuk, míg Apa behozta neki a kakaót. Ekkor már minden rendben volt (hm, Anyja fia, én a kávém kézhezvételéig vagyok hisztis :) ), ott feküdtem mellette, cirógattam, puszilgattam és csak úgy szemléltem. Miután benyomta a kakaót, felém fordult és enyhe mosollyal az arcán elkezdett engem cirógatni. Először csak a kezem, majd a vállam, az arcom, a hajam... Percekig néztük egymást, felváltva simogattuk a másikat.
Ismét rájöttem, hogy "szerelmes" vagyok a fiamba :)

Ismét kezdődik...

Megint dönteni kell... Persze, ha nem egyeseknek megfelelő döntést hozunk, akár csomagolhatunk is (nyilván még nem lett ez így konkrétan kimondva, de már egyszer volt rá példa, megkaptuk ezt, szóval akkor most is számíthatunk erre a reakcióra). Utálom ezt a kiszolgáltatott helyzetet. A döntés most az enyém, rajtam áll vagy bukik minden, persze Apa mellettem áll, bárhogy is döntsek, de akkor is egyértelmű lesz a családban, hogy ki mondta ki a végső szót. Ezzel nincs probléma, vállalom amit mondok, de érdekes módon egyébként nem számít mi a véleményem (Apának igen, másnak nem), most viszont hirtelen rajtam múlik, hogy mi lesz... Nem tetszik ez nekem, kicsit visszásnak tűnik ez az egész, csak egy a kérdés: melyik ujjam is harapjam?
Előre parázok, pedig lehet meg tudjuk beszélni... Nagyon negatív lehetek, mert ez így elég naivnak hangzik :(
Pozitív gondolatok, pozitív gondolatok, pozitív gondolatok...
Legyen most ez a mantrám :D