Első CTG
Ezen a napon már 3 nappal a kiírt dátum után voltunk, így minden nap mennem kellett CTG-re, minden másnap méhszáj vizsgálat és magzatvíz ellenőrzés is volt. No meg flowmetria is... Szóval ezen a reggelen is voltam CTG-n, annál a dokinál, akinél végül szültem és aki látva a gépből kijövő papírt, meg is kérdezte, hogy mikor szülünk :) Viccesen válaszoltam, hogy nekem ma is jó, nincs más dolgom :) Azért elengedtek, hiszen fájások akkor még nem voltak.
Jóslók?
Valamikor délelőtt lehetett, hogy kicsit sürűbben és erősebben jelentkeztek a fájások. Inkább jóslónak mondanám, csak erősebb volt az addig megszokottnál. Eleinte kb 15 percenként jöttek de összevissza, óránként 3-4 mindig volt. Emlékszem Apa éppen egy természetfilmet nézett (David Attenborouhg) kb. 3x nézte meg :D Én néha odabújtam hozzá, mikor jött egy-egy fájás. Délután 3 körül kezdtek sürűsödni a fájások, akkor már stabil 10 percesek voltak és kezdtek hosszabbak lenni. Tudtam, hogy lassan mennünk kell majd, de még mindig bizonytalan voltam, hogy a fájások tényleg rendszeresek-e, biztos hogy ez már AZ... Fél 6 körül jött el az idő, amikor azt mondtam Apának, hogy akkor elmegyek fürdeni és eldől, hogy mi lesz. Ha erősödnek a fájások, akkor szülünk, ha gyengülnek, akkor nem. Szóltam neki, hogy akkor rendbe kellene kapnom magam borotválkozás ügyileg is, jöjjön segíteni, mert én képtelen voltam bizonyos helyeken véghez vinni a dolgot. Ekkora már kiderült, hogy biza itt szülés lesz, így amikor végeztünk és elkezdtem öltözni, akkor Apa még bepakolta a listáról hiányzó dolgokat a táskába.
Indulunk!
Ő lement az autóhoz a csomagokkal, én még magamra kaptam a papucsom-táskám, elköszöntem Apóstól és mentem utána. Após mit sem tudott az egészről :)
Kórház...
A kórházba érve csengetni kellett a szülőszoba előtt. Kb 2-3 percet kellett várni, aztán jött egy kedves szülésznő (akivel már volt szerencsém találkozni, és már akkor is úgy éreztem, hogy de jó lenne nála szülni) és elővette a már nagyából megírt papírokat és kiegészítette a még hiányzó, aktuális infókkal. CTG-re tett, majd vártunk. 10 perc múlva doki is megjelent, voltam már nála CTG-n így ő sem volt ismeretlen számomra. Ismét vizsgálat (hú, azért ezt a részt kihagytam volna), majd még egy kis CTG.
Szülőszoba
Aztán át kellett öltöznöm, Apa is kapott szép rucit és birtokba vehettük a szülőszobánkat. Sokáig nem élvezhettem, mert mennem kellett beöntésre és megint egy vizsgálatra. Beöntés előtt asszem már volt vmi folydogálás, talán a magzatburok repedhetett meg, így hívtak egy orvost (egy másik fiatalabbat kaptam erre a célra), aki burkot repesztett, biztos ami tuti alapon. Beöntés, majd egy kis WC-n csücsülésm zuhanyzás és már mehettem is vissza a szobába, ahol már várt az infúzióm (strepto + miatt antibio). Kaptam CTG-t a pocakomra, Apa odafészkelt mellém és már indult is a menet.
A fájások
Jöttek a fájások, közben doki is jött néha vizsgálgatni, szülésznő is ott sertepertélt körülöttünk, hiszen mi voltunk az egyetlenek az egész szülő részlegen (volt egy csaszis lány - véletlenül még ismerem is :), igaz IBM? :) - hozzá járkált ki néha a szülésznő, egyébként szinte mindig ott volt, amikor kellett).
Nos én nem tudom, hogy mások hogy tudnak vajúdás közben sétálgatni, mivel én nem lettem volna rá képes. Örültem, hogy fekhetek, mondjuk esélyem sem lett volna felkelni, infúzióval ott ilyet nem lehet. Szóval jöttek szépen egymás után a fájások, nekem a szünetek mindössze pár másodpercnek tűntek, de Apa felvilágosított utána,
hogy pár percesek voltak.
Már nincs sok hátra
Bíztattak, hogy tartsak ki, szépen tágulok, lassan majd elindul Bence. Kaptam egy koktélt a fájdalmaimra, de persze ettől nekem nem lett jobb egy cseppet sem, viszont Bence bealudt tőle... Aztán kaptam egy adag oxitocint is, mert a doki szerint nem voltak elég erősek a fájások. Nekem úgy tűnt, hogy siettetni akart, biztosan dolga volt, de tiltakozni nem volt erőm. A levegőt is kapkodva vettem, rengetegszer szóltak rám, hogy próbáljam meg lassabban, mert nem lesz jó vége. Hát én csak azt éreztem, hogy nem tudok mély levegőt venni, mintha pánikroham lenne rajtam, legalábbis így képzeltem azt el, mert szerencsére még sosem volt ilyenem. mély levegőt igyekeztem venni, de a fájások alatt hiába koncentráltam, hogy márpedig így kell lélegezni, egyszerűen nem ment. A szülésznőnek szólt a doki, hogy értesse meg velem, hogy ez így nem lesz jó, lassabban vegyem a levegőket... Apa is próbálkozott, hátha rá hallgatok, de nem tudhatta, hogy egyszerűen arra már nem jutott erőm, hogy még ezt is úgy csináljam, ahogy kell. Apa már profin látta a CTG-n, hogy jön egy fájás, készüljek (hehe, mintha én nem tudtam volna :) ), aranyos volt, ahogy figyelni próbált mindenre, itatott ha kellett, fogta a kezem (el sem engedtem :D ). A mai napig úgy vagyok vele, hogy nélküle ez a szülés egy rémálom lett volna...
Toljunk
Már kérdezgette a doki, hogy nem kell-e nyomni, nekem meg csak nem akaródzott, már gondolkodtam, hogy csak azért is szólok neki, hogy de igen, jöjjön, csak hogy neki legyen igaza :( Aztán egyszercsak történt valami és Bence feje beékelődött, ahova kellett, majd elindult a hosszú utazásra. Szülőágyat felkészítették, lábam lekötötték, Apa fogta a kezem és az egyik lábam, majd a doki szolt, hogy várjak még, ne nyomjak. Gondoltam is magamba, hogy na ő aztán tudja, mit akar. Nem rég még nyomni akart, most meg ne. Biztos, hogy nyomtam, mert nagyon nehéz volt megállni. Aztán a következő fájásnál már nyomhattam, de akkor meg rosszul csináltam és nem arra préseltem, ahova kellett, így lettek szép bevérzéseim a szememen, arcomon és szinte mindenhol az erölködéstől. A következő fájásnál ismét nem nyomhattam, elképzelésem sincs, hogy miért, de nem engedték... Na de utána viszont beindult minden. Mondtam Bencének, hogy segítsen, hogy könnyítse meg a dolgom, ha tudja. Amikor ismét nyomnom kellett, akkor megint rossz helyre nyomtam, a doki már-már ingerülten közölte, hogy ez így nem lesz jó, nem értem meg, hogy mit kell csinálni. Ekkor már tudtam, hogy vele soha többet nem akarok szülni, ha lesz egyáltalán még szülésem. Aztán egyszercsak nagy koncentrálások közepette sikerült úgy nyomnom, ahogy kell a lélegzést is többnyire sikerült kontrollálnom, így Bence elindult a külvilág felé.
Érkezik a baba
Nem tudom, hogy hányszor próbálkoztunk, mire sikerült, de egyszercsak kint volt a feje Bencének. még a doki oda is szólt Apának, hogy menjen nézze, ott a haja a kicsinek. Ő meg szót fogadott és odanézett :D Utólag mondta, hogy nem volt jó ötlet, mert ő rosszul van az ilyesmitől... No, aztán egyik oldalról doki, másikról Apa segített és háromnegyed 11-kor felsírt a mi fiúnk! Vártam a csodás érzést, amit egy szülés után kell érezni, de csak nem akart jönni.
Megérkezett
Aztán mosdatás és mérés után (szintén doki szólt Apának, hogy menjen már fotózni, mert ő teljesen a hatása alatt volt a történéseknek :D Bár az is lehet, hogy csak engem nem akart otthagyni :) ) kezembe foghattam a becsomagolt fiamat és akkor egyszerűen nem létezett más, csak mi 3an. Fantasztikus érzések keringtek bennem, soha nem éreztem még ehhez foghatót, leírni sem egyszerű. Csak néztem a kis alig hajas babámat és nem győztem vele betelni. Átadtam Apának, hogy ő is hagy fogja meg a FIÁT, mert szóltak, hogy rajtam van némi stoppolni való, így jó lenne, ha visszarendeződnék picit. Szóval átadtam Apának a fiát, de már vették is el tőle, vitték az inkubátorba. Engem közel 3/4 órán át varrtak, nem tudom hány érzéstelenítőt kaptam, de végig csak az járt az eszemben, hogy van egy kicsi fiam, aki nem is olyan pici, hisz 4200gramm és 56cm volt. Tudtam, hogy már bármikor megfoghatom, magamhoz ölelhetem és hogy van egy élet, aki csakis tőlem függ, akinek én vagyok a világközepe.
