Bezárva...

Az elmúlt napokban alig merészkedtünk ki, mert amikor eddig mentünk játszóterezni, bevásárolni mostanában akkor már nagy meleg van. Csütörtökön ki sem mozdultunk. Redőnyök lehúzva félig, mostam ezerrel, hogy legalább a fürdőben jobb idő legyen, mert a lakás többi részén 29-31 fok volt. Panel. Utálom. Tegnap már nem tarthattam bent a gyereket, mert kezdett szegény megzizzenni, így reggel fél 9 körül felkaptam magunkat és lementünk. Dokihoz is, mert hogy szúnyogírtás volt és ilyenkor olyanok a szúnyogcsípéseim, mintha beütöttem volna. Persze doki nem írt fel semmit, használjak vietnámi balzsamot... Oké, de ettől még viszket, fáj... most rendeltem neten kencét, garanciát vállaltak rá, így kipróbáljuk. Gyerekre is kenhető... Majd beszámolok róla, hogyan használt. Szóval lementünk, majd 10 körül már jöttünk is fel enni is, meg azért is mert már nagyon meleg volt. Aztán itthon mostam megint, nem volt sok ruha, úgy kellett összevadásznom egy adagra valót a lakásban. no meg pancsiztunk nagygiúval párszor, így kicsit jobb volt a helyzet, bár jobb lett volna, ha ki sem veszem a kádból :D
Az éjszaka brutál volt. Nem akarok ismétlést. 3/4 12-től egészen fél 4ig sikerült aludnia a gyereknek fél órát! Kinyitotta apa az ablakot, felhúzta a redőnyt, hogy jöjjön be egy kis levegő, de a beszűrődő fény miatt a gyerek nem akart aludni. Tisztába tettük, etettük-itattuk (volna, ha kellett volna neki), átkentük nedves szivaccsal megint, kapott Espumisant (lecsót ettünk délben, hátha emiatt fáj a pocak), kitakartuk, betakartuk, ott álltunk mellette, simogattuk, popsit paskoltunk, fejet simiztünk, kivettük az ágyból, sétáltam vele, letettem az ágyra magam mellé, sírni hagytuk, ínyt ecseteltünk. Egyszóval mindent kipróbáltunk, eredmény nélkül. Végül egy nagy hiszti-megnyugtatás utáni redőnylehúzás-ablak becsukás-póló ráadás páros hozott némi eredményt. Már azon gondolkodtunk, hogy bedugjuk a gyereket a zuhany alá, hátha... 7-kor ismét felébredt, legnagyobb örömünkre. Apa már vásárol Apóssal, Bence vissza-visszaaludt negyed óránként, az én szememből meg kiment az álom, pedig tudnék aludni. Egy kávét már betoltam az arcomba, kár hogy nem segített :(
Megyek, elkezdek csomagolni, hiszen megyünk ma Anyuékhoz. Úgy várom már ezt a hidegfrontot, mint a messiást.  Kár, hogy csak 1-2 napig fog tartani :(

Hoppá...

Ma eljött az ideje, hogy anya lemenjen a ház aljánál lévő kertbe és felhozza a ledobált dolgokat, ugyanis ma leküldte a nagy labdáját is megmentendő a többi játékot... Csak egy gond van: úgy benőtte a bokor körbe azt a kertet, hogy nem tudtam (akartam) átmászni rajta. Lehet majd felhozatom Apával :D

Ha már itt vagyok, dobok pár mondatot a tegnapi napról is.
Voltunk barátnőzni (aki nem sokára megy "haza" Írországba). Bence ismét remekül elvolt a 2 nagyobb fiúval. Mindig ledöbbenek, hogy mennyire hiányzik neki a társaság. Lett kis medencébe víz engedve, amibe Bence cipőstül rohant megmártózni :D De elég gyors voltam ahhoz, hogy csak az egyik lábán lévő szandi és zokni ázzon szét;) Pancsolt egy jó nagyot, majd felült a hintaágyra Márkkal és hintáztak(nagypapa lökte a hintát, gyerekek pedig élvezték :) ) Annyira kifáradt, hogy az utazóágyában aludt 2 órát! Ilyet még itthon is ritkán csinál, hát még vendégségben... Mondjuk, jó hűvös volt a lakás, be tudtam neki sötétíteni, gondolom ez is közrejátszott. Majd felkelt, evett egy nagy adag bébiételt, fagyit és folytatták a játékot a fiúk. Volt bubifújás Ádi részéről, amit a kicsik tátott szájjal figyeltek, no meg igyekeztek elkapni őket :D Édesek voltak ;)
3 körül hazajöttünk, mert itthon is volt teendő bőven, pedig nem akartam a nagy melegben autózni, de hát sajna most ez volt...
Délutáni alvást kicsit előrébb tudtam hozni, de sajna nem aludt sokat, sírva ébredt. Láttam, hogy a kezén van egy nagyobb piris folt, gondolom elfeküdte és zsibbadt neki, ezért ébredt fel. Van ilyen, nem lehet ezt megelőzni :(
Íme a képek:





 

8 év...

Ennyi ideje vagyunk együtt Apával :D
Akkor ahogyan lennie kell, most álljon itt a mi megismerkedésünk története:
Annak idején interneten kezdtem el csetelni egy barátjával. Már jó ideje beszélgettünk, mikor sokadik próbálkozásra sikerült összehozni egy találkát a Műjégpályán vele. Aztán meghívott a névnapi bulijára, amit január elején tartott a Rocktogonban. Rengeteg barátja volt jelen, köztük Apa is. Nagyon jót buliztunk, annak ellenére, hogy Apa egy elmosódott pillanatában úgy döntött, hogy felmászik az asztalra és táncol rajta :) Az asztalnak sem kellett több, a rajta lévő összes pohár tartalma az ölemben landolt... :) Ma már csak nevetek rajta, de akkor és ott ez baromira nem esett jól, hiszen januári hideg volt és nekem még hajnalban haza is kellett mennem BKV-val. Persze Apa lovagiasan befűzött, hogy ő márpedig engem haza kísér, mert hogy nagyon bántja a dolog. Végül engedtem neki, legalább nem kellett egyedül mennem. Nem volt egészen józan, a villamosra várva a reggeli mekisburiját is kiborította :) Sokat beszéltünk, majd mikor már majdnem hazaértünk, akkor elkérte a számomat. Én meg odaadtam, de nem ám úgy, hogy leírtam vagy elmondtam neki egyszerűen, hanem egy rejtvény formájában :D Hihi, nem csodálom, hogy nem tudta megjegyezni, hiszen nem volt még akkor sem teljesen tiszta a feje, így a 2 hatványai nem mentek akkor neki gond nélkül :)
Nálam akkor még semmi nem történt, nem volt szerelem első látásra, nem volt semmi szikra, ami arra utalt volna, hogy esetleg egy szép gesztusnál ez a haza kísérés több lenne... Aztán a baráttal történő későbbi csevegések során néha szóba került Apa, hogy én mit gondolok róla, hogy mi a véleményem, stb. Mivel tudtam, hogy ő foglalt, így nálam szóba sem jöhetett akkoriban, meg hát ugye nem is volt semmi érzés, ami miatt többet akartam volna tőle. Aztán még pár bulin találkoztunk, én "elfogyasztottam" egy másik barátot a társaságból. Rövid ideig tartott, viszont annál hosszabb idő volt kiheverni a szakítást.
Aztán eljött a nyár, a velencei egy hetes buli ideje. A fiúk már hétfőn lementek inni, rengeteg alkohollal, kevés csomaggal. Esténként inni a kocsmába mentek, ennek ellenére sikerült a levitt rengeteg innivalót is megcsappantaniuk :) Aztán valamikor a hét közepén jött a telefon, hogy baj van, kifosztották őket. Persze nem ők lettek volna, ha ezzel sikerült volna a bulit félbeszakítani. Maradt még elég alkohol, a nagyon fontos hiányzó dolgokat megvették, a többi nem számított :D Mi lányok pénteken mentünk utánuk autóval, vittünk mi is egy kevés innivalót, de onnantól, hogy mi megérkeztünk már nem egész napos ivás volt, hanem inkább amolyan lájtos buli. Este elmentünk a közeli szórakozóhelyre, ettünk-ittunk-dumáltunk, majd szépen visszaszálingóztunk a sátrakhoz. Az én sátram is jó nagy volt, így 3-an töltöttük ott az éjszakát: egy barátnőm, Apa és én. Persze Apa középen aludt :) Másnap ismét lájtosan kezdtük a napot, elmentünk "reggeliért" majd' 11 órakor, a társaság nagyja akkor még józanodott ;) Délután kártyaparti, duma, evés-ivás, majd este ismét folytatódott a buli, a társaság persze kicsit megfogyatkozott, mert többen is hazautaztak napközben. Este kicsit becsíptünk, majd egy eső elöl bemenekültünk az eresz alá... Én Apa ölében kötöttem ki (fáztam talán?), egy barátunk fűzte a fejem, hogy jó ember, fogjam meg magamnak Apát és különben is csak jól járhatok vele. Aztán vhogy kettesben maradtunk Apával pár percre és elcsattant az első csók, amire csak halványan emlékszünk mindketten, hiszen nem voltunk egészen józanok :D Azóta is mindenki csodálkozik, hogy mi hogy hogy nem emlékszünk az elsőre :)A sátorban már csak ketten maradtunk, hamar kidőltünk, hiszen jó korán volt már... Másnap csomagolás (volt akinek ugye gyorsan ment, hiszen mindössze egy újonnan vásárolt fogkefe volt a"csomag" tartalma, lévén a többi cuccát pár nappal azélőtt éjjel a nem egészen józan társaság horkolása közeppette elvitték, elköszönés és indulás haza. Apával megbeszéltük, hogy akkor majd hívjuk egymást. 
Lassan teltek a napok, nem akartam én sem lerohanni őt, hagyni akartam neki időt, hogy átgondolja, mi legyen, meg persze bennem is voltak kétségek bőven. Mivel már egy másik baráttalugye összehozott a sors, majd szét is választott, így nem akartam, hogy esetleges újabb szakítás nyomja rá bélyegét a megkedvelt barátokkal folytatott kapcsolatra. Akartam még velük bulizni, szerettem volna többükkel találkozni, hiszen az a közel fél év, amíg velük jártam el szórakozni, igenis szorosra fűzte egyes emberekkel a barátságot. Szóval nem akartam ezt elrontani, így fogalmam sem volt róla, hogy akkor mi is legyen. Legkevésbé sem számítottam arra, hogy erről a nyaralásról gy térek vissza, hogy Apával történik valami. Annak ellenére meg voltam győződve arról, hogy nem fog történni semmi, hogy még indulás előtt illetve szombat délelőtt is az egyik pesten maradt barátnőm azt mondta a telefonban nekem, hogy én bizony össze fogok jönni ezzel a pasival. "Kikértem"magamnak, hiszen semmi alapja nem volt ennek a kijelentésnek :)
Szóval vártam a telefont, közben a kolléganőmmel kombináltunk, majd mikor Apa felhívott, hogy akkor pénteken találkozhatnánk, jó lenne beszélni, akkor ismét jött a kombinálás, hogy mit is akarhat, hogy egyáltalán én mit akarok és különben is mi ez az egész :D
Aztán szépen lassan haladt előre a kapcsolatunk, többször aludtam már nála, mint a szülaimnél, de gyakran kellett még hazajárnom, így a mosni valókat is hordtam szorgalmasan oda. Ez amolyan "még nem költöztem oda" érzést keltett bennem, valahogy így könnyebben meg tudtam magyarázni mindenkinek (meg magamnak), hogy még korai lenne úgyis összeköltözni, stb...
Kellemes érzéssel tölt el visszagondolni erre az időszakra, fiatalok voltunk, kötöttségektől mentesek, nem kellett senkihez, semmihez alkalmazkodni. Annak is megvolt a maga varázsa, mint ahogy a mostani életünknek is. Itt van Bence a szemünk fénye, élhetnénk jobban is, de legalább nincs hitelünk, tartozásunk. Nem mondom jól jönne, az a lottó ötös, de csak elleszünk anélkül is valahogy. Ahogy mondani szokták, nekem bejött az élet. Majdnem minden vágyam teljesült, ott tartok harmincegyakárhány évesen, ahol annak idején pl 10 évvel ezelőtt elképzeltem. Ez a 8 év együtt elég volt arra, hogy a kapcsolatunk olyan legyen, amikor ez ember elmondhatja magáról, hogy ismeri a másikat, látja a hibáit, ugyanakkor nem zavarja, nem zsörtölődik miatta. Egyszóval még tart a szerelem, nem mondom, hogy úgy mint az elején, hiszen ez egy másik fajtája, ez már nem szenvedélyes, hanem egy békésen lobogó tűz. Apát egyszer láttam irántam nagyon-nagyon szerelmesnek: amikor megszületett a kisfiúnk. Másnap (hétfőn) bejött hozzánk a kórházba egy gyönyörű szép nagy virággal, akkor még én sem foghattam kezembe Bencét :(. Amikor a második nap (kedd) végre kitolhattam az üveghez Bencét, hogy a születése óta először végre láthassa, akkor olyan érzés töltött el, mint még soha addig. Láttam rajta, hogy a világ legnagyobb kincsét tudja most magáénak és ez kincs nem csak a fia, hanem mi, a családja vagyunk...
Kellhet-e 8 év után vkinek ennél több? Én elégedett vagyok azzal, ahol most tartunk...

Családozás és egyéb dolgok...

Apa pénteken szabin volt, így mentünk telekre kicsit kertészkedni. Bence meglehetősen unta a dolgot, iszonyatosan nyűgős volt, alig aludt, kész túlélés volt az a nap... Azért az a kevés alvás, amit sikerült produkálnia, arra elég volt, hogy kicsit én is segítsek Apának a kert rendezésében... Aztán felébredt a fiam és vége volt a világnak, hiszen nem alhatta ki magát és mi az hogy Anya nem volt ott vele, amikor felébredt egy számára tök idegen helyen. Enni alig evett, nem kellett neki semmi játék, aztán mikor már nem bírtam cérnával, elindultunk haza, hátha alszik egy kicsit az autóban. Na persze :) Nézelődött míg autóztunk és természetesen Szentendre határában már csukódott le a szeme, aztán meg kellett állnunk és felébredt. Ezt eljátszottuk párszor, de még így is "kipihenhette" magát, mert mire hazaértünk, már fülig ért a szája. Mondanom sem kell, hogy este nem kellett altatni sem őt, sem minket :)
Szombaton kivételesen nem mentünk sehova, csak együtt töltöttük a napot. Jó volt kicsit csak magunkkal foglalkozni, kötelező látogatások nélkül. Bence hatalmasakat aludt az ágyában, közben Apával főztünk és tv-t néztünk. Sétáltunk is sokat a nagyfiúval, játszótereztünk és az egyébként hétköznap szokásos (háztartási) dolgainkkal foglalkoztunk.
Tegnap mentünk a szüleimhez. Jobb idő volt, mint szombaton, így reménykedtem benne, hátha tud Bence majd medencézni. Azt sajna nem tudtunk, mert hogy fújt a szél igen erősen, de az idő tényleg jó volt, így lehetett játszani vele a szabadban. Bence, mint mindig, most is figyelte állandóan, hogy ki megy esetleg a műhelybe és ha valaki ilyesmire vetemedett, akkor szaladt ő is "segíteni' :D Megtanult dobolni a lábával, többször is bemutatta, de amikor elővettem a gépet, hogy megörökítem, mindig abbahagyta :( Szégyenlős, na :D Na meg a fényképező is mindig érdekesebb vagy mindig akkor jut eszébe mással foglalatoskodni, mint amit éppen fel szeretnék venni... ;)
Anyu megetette Bencét uzsonna gyanánt egy szelet valamilyen - talán diós?- tortával (nem mondhatnám, hogy repestem az örömtől, amikor megláttam), később pedig vacsorát is kaptunk, így otthon már nem kellett ezzel foglalkoznom. Sajnos valami rosszabbat ehettünk aznap (vagy a reggeli bundás kenyér vagy Bence uzsonna maradéka - másik torta - volt a bűnös), mert Apa hazafelé émelygett és dobta ki majdnem a taccsot, én meg este, kevesebb szerencsével mint ő... Csak reménykedtünk, hogy Bencének nem jutott abból az ételből, amitől mi rosszul voltunk. Egyenlőre, úgy tűnik, hogy neki kutyabaja :)
A mai napunk eddig nem mondhatnám, hogy eseménytelen volt :( Délelőtt korán elmentünk sétálni, hogy ne a nagy melegben kelljen a játszótéren a gyerekkel játszanom. Hát ettől nem kellett tartanom, ugyanis annyi szúnyog van már megint a környéken, hogy vásárlás után menekültem fel a gyerekkel a lakásba... Aztán a szokásos szunya és ebéd után elindultunk a munkahelyemre, mert ott van légkondi is, nagyobb belső tér + udvar és szúnyog is talán kevesebb, így Bence szabadabban tud mozogni, mint otthon. No, már az úton megbántam, hogy elindultunk.
M0-n szoktunk menni, majd ráhajtva az M3-as Budapest felé vezető szakaszára, bejutunk hamar az irodába. Az M0-ás lehajtójától kb 100m-re a belső sávban sikerült 80-al elkapnom a bal első kerékkel egy marmonkannát (akkor még ugye nem tudtam, hogy mi is történt). Persze amikor elkapta a kerék, akkor belassult az autó (mázlimra a mögöttem haladó kisbusz tartotta a követési távolságot, így nem szaladt belénk), iszonyat szerencsével sikerült baj nélkül kimenni a leálló sávba, ahol nem kicsit dobogó szívvel és remegő kézzel megálltam az autóval. Égett gumiszagot érezvén, gondoltam, hogy az autó gumijának, felnijének és első tengelyének annyi, hiszen kidurrant gumi esetén max felnin mehetett az autó. Meg sem mertem nézni, hogy mi történt, valószínűsítettem, hogy defektem van, az ijedtségtől gondolkodni sem tudtam, csak hátranéztem ösztönösen, hogy a gyerek rendben van-e, majd mikor megnyugodtam, hogy neki sincs baja, hívtam Apát, hogy jöjjön menteni. Ő persze a dadogásomból levonta a következtetést, hogy rendesen összetörhettük magunkat és gyorsan elindult... Miközben Apa úton volt, én kipattantam az autóból és megnéztem, mi történt, konstatáltam hogy ettől a "szeméttől" nem tudok egyedül megszabadulni, tehát nem hiába rángattam oda Apát, majd a csomagtartóban elkezdtem keresgélni a háromszöget és a sárga mellénykét. No persze nem találtam, így visszaültem az autóba és vártam a segítséget és imádkoztam, hogy egy rendőr nehogy arra járjon és még egy jó kis bírságot is kiosszon nekem. Szerencsémre, mielőtt Apa odaért volna, megállt egy segítőkész Úriember és kiszabadította a kerék és a kasztni közé beszorult kannát (Azon pedig még most is gondolkodom, hogy hogyan sikerült nem észrevenni azt a kék műanyag üzemanyag kannát... ). Közben jobban benéztem a csomagtartó rejtett zugaiba is és megtaláltam a kellékeket, háromszöget felállítottam, de a mellényt már nem volt időm felvenni, mert oda is ért Apa, a segítőm pedig már végzett a művelettel. Itt is nagyon köszönöm a segítséget, hiszen látva, hogy bajban vagyok visszakanyarodott egy alkalmas helyen, hátha a kanna tartalma veszélyes anyagot rejt (szerencsére üres volt), ugyanis elmondása szerint vegyész. Rajta kívül senkinek nem jutott eszébe, hogy megálljon, pláne hogy visszaforduljon! Apának már csak annyi dolga volt, hogy megnézze, esett-e kár az autóban, működik-e a fék, nem lett-e baja a guminak. Mázlimra nem történt baj, valaki nagyon vigyázott akkor fentről ránk. Áldom a feltalálót, aki kitalálta az ABS-t, nélküle ugyanis nem tudtam volna egyenesen a lehajtani az útról. Belegondolva rengeteg szerencse kellett hozzá, hogy ne törjenek minket össze míg a belső sávból a leálló sávba kormányoztam az autót... Lassan elindultunk tovább, Apa jött mögöttünk, én meg reméltem, hogy meglátja, ha esetleg mégis lenne valamilyen műszaki hiba, amit ott helyben nem lehetett észrevenni.
Szerencsésen beértünk, jelentem, hogy senkinek és semminek nem lett baja, mindössze a meglepetésnek szánt jégkrém olvadt meg enyhén.