Hétvége...

Ismét ramaty éjszakánk volt, de immáron nem Bence miatt... Ő jól van (kopp-kopp), végre nem folyik az orra. Hisztisebb a szokásosnál, de ezt betudhatjuk annak, hogy otthon megváltoztak dolgok. Nehezen viseli szegény, de talán mostanra már szép lassan túl teszi magát rajta és megszokja, hogy sajnos nem mindig ő az első, amikor pl Apa hazaér.
Írok picit a múlt hétvégéről: Ismét voltunk Papáéknál és elmondhatom, hogy most is nagyon élvezte a szabadban történő szaladgálást. Rengeteget csúszdázott, ugrálóvárazott, homokozott, hintázott, motorozott és focizott. No meg a szokásos macsek kergetések is megtörténtek, csak hogy tudják szegény állatok hol a helyük :D Okosan rájöttek, hogy ha Bence egy bizonyos hanggal közeledik, akkor jobb minél hamarabb felvenni a nyúlcipőt :) A rutinosabb állatok már az autónk láttán elszeleltek :) Ezerrel sütött a nap, egész nap kint voltunk a szabadban, engem jól meg is kapott a nap (árnyékban), bezzeg Bencén csak annyi látszik, hogy lebarnult a keze és nagyon jó színe lett az arcának is :) Komolyan nem értjük, hogy honnan örökölte ezt a barnulós bőrt :D Én napokig nem tudtam őt a nyakamba venni, mert úgy éreztem olyankor, hogy lenyúzza a hátamról a bőrt. Persze rajta volt sapka meg rövid ujjú body, de ez nem fedte annyira a kis testét, hogy indokolná ezt a baromi jó színt :) Annyira sokat szaladgált, hogy hazafelé a 25 perces úton bealudt :D Pedig még csak nem is mentünk nagyon későn haza :)
Vasárnap otthon maradtunk, Bencének hála 3x kellett mennünk sétálni, amit csak fejfájásunk miatt vettünk zokon tőle. Ment szépen a cipős szekrényhez és kivette a saját cipőjét, majd kiosztotta Apának is az övét (az enyémet nem éri el :) ). Egy ilyen kérésnek nem lehet ellenállni :D

PCOS Szívügy Alapítvány

Az idei évtől a PCOS Szívügy Alapítvány fogadhatja az SZJA-ból történő 1 %-os felajánlásokat.
Adószámunk: 18127076-1-41
Az alapítvány működéséhez és az önsegítő körök elindulásához nélkülözhetetlen a kassza feltöltése. A felajánláshoz a honlapról letölthető a nyilatkozat
http://www.pco-szindroma.hu/index/pcos_1.pdf
Adományokat az alapítvány 10701128-44738000-51100005 bankszámlájára is tudunk fogadni.


Segíts, hogy minél több sorstársnak segíthessünk!

Fokozódik a nyomás...

... mert hogy épp most kaptam a hírt, hogy egy ismerősömnek ellopták az autóját (egy hajszálnyi remény maradt, hogy esetleg elszállították). Sejtem, hogy a sírógörcs határán áll, ahogy én is. Teljesen összetörtem, mert magaménak érzem a problémáját! Mi jöhet még? Nem volt elég?
Most aztán jó lenne bebújni egy takaró alá (vagy homokba dugni a fejem, ha úgy tetszik), mert úgy érzem, hogy több rossz hírt már nem tudok elviselni...
Mára ígérem, hogy ennyi voltam és holnap higgadtan, csak Bencéről fogok írni (vagy inkább nem írok).

Upgr. 14:06: Autó megvan! Lehetne még pár ilyen jó hírt kapnom? Na jó, egyel is beérem ;)

Most már legyen valahogy!

Az emberrel mindig történnek dolgok. Vannak problémák, amikre viszonylag könnyen lehet megoldást találni és vannak, amikre ha az ember belegebed, akkor sem találja meg a legoptimálisabb, mindenki számára megfelelőt. Napok óta a levegőben lebeg, mint egy lesújtani készülő bárd, hogy akkor most mi lesz. Ahogy telnek a napok, egyre közelebb kerülünk ahhoz, amikor már azt mondjuk, hogy jó, most már aztán tényleg ki kell találni a hogyan továbbat. Mindeközben lelkileg padlót fogunk, összeroskadunk, a lehetőségeket számba véve, fogcsikorgatva próbáljuk egymást győzködni, hogy menni fog ez, ne aggódj, miközben mi magunk sem hisszük, hogy ez így lesz. Tudjuk, hogy lesz valahogy, de azt nem, hogy hogy. Meddig lehet ezt ép ésszel bírni? Mikor jön el a pont, amikor már azt mondhatjuk tiszta lelkiismerettel, hogy köszönöm szépen innentől más vigye a terhet, mert én már belerokkantam vagy annak a határán állok. Mikor mondhatja ki bármelyikünk, hogy oldd meg te, oldja meg más a problémát, mert én/mi már képtelen(ek) vagyok/vagyunk tiszta fejjel gondolkodni. Mindezt úgy, hogy az elvárások egyre nagyobbak, a megoldás meg nincs meg. Sehol senki sem tudja megmondani, hogy mi lenne a jó. Pedig most jó lenne. Mindenki csak tologatja másra a felelősséget, mert "őt nem érinti ez a probléma". Kapunk ötleteket, a megvalósításban viszont senki sem segít. Dolgozz, lásd el a mindennapi teendőket és vegyél a válladra még1 terhet... Egy olyat, amit nem csak neked kell(ene) cipelned...
Rajtam/rajtunk ki fog segíteni?

Anyák napja...

Minden Édesanyának nagyon boldog Anyák napját kívánunk!