Hirtelen ötlettől vezérelve...
Vajon másfél hónap felkészülés elég lesz arra, hogy a legkisebb távot tudjam teljesíteni tüdőkiköpés nélkül? :D
http://pco-szindroma.hu/jotekonysagi-futas/jelentkezes-a-vivicittara/
2014. február 28., péntek
2014. február 25., kedd
Úszás és egyéb mozgásformák...
Néha nagyon mérges tudok lenni, hogy szeretnénk Bencének valami mozgást is biztosítani, de lepattanunk mindenhonnan :( Most éppen úszás ügyben. Kedves Bús Balázsunk nagylelkűségéből is kimaradunk, miszerint ingyen megtanulhatna Bence úszni. Igaz, hogy a nagyon beharangozott 13 alkalom, jó ha gyerekenként 3-4 lesz, de sebaj... Akkor is kimaradunk belőle, hiszen nem tudják garantálni a biztosnágát, nem tudnak neki biztosítani egy felnőttet, aki felügyeli :(
Oké, gondoltam vigye az egészet az ördög, keresünk egy megfelelő helyet a lurkónak, ahol reményeink szerint lefárasztják, megszereti a vizet és talán megtanul úszni is... Hát kerestem... És hát találtam 1-2 helyet. Igen, 1-2 helyet :( Felvettem velük a kapcsolatot, de félek a választól...
Gondoltam oké, ez sem lesz egyszerű, na de hát nem vagyok én olyan "könnyen feladom" típus, így hát elkezdtem nézni terápiás úszásoktatást (inkább vizi torna), hát amit találtam, azt sem fogom zsebre tenni :( Hihetetlen árak vannak és hát a foglalkozások ideje sem igazán passzol az én munkarendemhez :(
Eddig tartott mára a lelkesedésem :(
Gyakran jönnek ötletek, hogy de jó lenne ide vagy oda elvinni Bencét, milyen jót tenne neki, biztosan tetszene is neki. Ötleteltem én már lovasterápián, de nézegettem már kutyaterápiát is (ez utóbbit nem igazán találtam, fogalmam sincs, merre keressem), szimpla foci edzésen is agyaltam, tavaly még tábor keresésre is adtam a fejem, igaz akkor még nem tudtam, hogy auti a gyerek... Persze mindnek egy lett a vége: feladtam. Feladtam, mert egyszerűen akkora anyagi terhet róna a családra, a szervezésről nem is beszélve, hogy ember legyen a talpán, aki ezt így be tudja vállalni (legalábbis a mi anyagi körülményeinket figyelembe véve). Tartom egy anyukával a kapcsolatot, akinek szintén auti gyermeke van, ráadásul nem is egy. Látom a minden napi küzdelmüket, hogy minden fejlesztést meg tudjanak adni a gyerekeknek, hogy az iskolás, a neki legjobb helyre járjon. És látom magunkat, ami ránk vár hamarosan. És nem tetszik a kép. Nem tetszik, mert a gyerekem nem eléggé fogyatékos ahhoz, hogy az állam segítse, hogy az egyenlő bánásmóddal élni tudjon. Csak azt látom, hogy Bencének egy speciálisabb iskola fog kelleni, mert hiába integrálható, ha bedobják egy nagy létszámú osztályba, rémálom lesz neki az iskola... Ha viszont beteszem a speciális államilag finanszírozott iskolába, akkor meg el fog ott veszni, hiszen nem való közéjük :( Vajon meddig lehet lehúzni a bőrt rólunk? És vajon hol a határ? mire lehet azt mondani, hogy ez kifejezetten jót fog tenni a gyereknek, ez viszont felesleges, elvan nélküle?
Felvetette egy ismerősöm, hogy keressek én is támogatókat. Tényleg kuncsorognom kellene, hogy a gyerekem megkapja a szükséges fejlesztéseket, a megfelelő iskolai képzést??? És akkor ne menjünk külföldre...
Na jó, nem ragozom, csak felhúzom magam ismét :(
Oké, gondoltam vigye az egészet az ördög, keresünk egy megfelelő helyet a lurkónak, ahol reményeink szerint lefárasztják, megszereti a vizet és talán megtanul úszni is... Hát kerestem... És hát találtam 1-2 helyet. Igen, 1-2 helyet :( Felvettem velük a kapcsolatot, de félek a választól...
Gondoltam oké, ez sem lesz egyszerű, na de hát nem vagyok én olyan "könnyen feladom" típus, így hát elkezdtem nézni terápiás úszásoktatást (inkább vizi torna), hát amit találtam, azt sem fogom zsebre tenni :( Hihetetlen árak vannak és hát a foglalkozások ideje sem igazán passzol az én munkarendemhez :(
Eddig tartott mára a lelkesedésem :(
Gyakran jönnek ötletek, hogy de jó lenne ide vagy oda elvinni Bencét, milyen jót tenne neki, biztosan tetszene is neki. Ötleteltem én már lovasterápián, de nézegettem már kutyaterápiát is (ez utóbbit nem igazán találtam, fogalmam sincs, merre keressem), szimpla foci edzésen is agyaltam, tavaly még tábor keresésre is adtam a fejem, igaz akkor még nem tudtam, hogy auti a gyerek... Persze mindnek egy lett a vége: feladtam. Feladtam, mert egyszerűen akkora anyagi terhet róna a családra, a szervezésről nem is beszélve, hogy ember legyen a talpán, aki ezt így be tudja vállalni (legalábbis a mi anyagi körülményeinket figyelembe véve). Tartom egy anyukával a kapcsolatot, akinek szintén auti gyermeke van, ráadásul nem is egy. Látom a minden napi küzdelmüket, hogy minden fejlesztést meg tudjanak adni a gyerekeknek, hogy az iskolás, a neki legjobb helyre járjon. És látom magunkat, ami ránk vár hamarosan. És nem tetszik a kép. Nem tetszik, mert a gyerekem nem eléggé fogyatékos ahhoz, hogy az állam segítse, hogy az egyenlő bánásmóddal élni tudjon. Csak azt látom, hogy Bencének egy speciálisabb iskola fog kelleni, mert hiába integrálható, ha bedobják egy nagy létszámú osztályba, rémálom lesz neki az iskola... Ha viszont beteszem a speciális államilag finanszírozott iskolába, akkor meg el fog ott veszni, hiszen nem való közéjük :( Vajon meddig lehet lehúzni a bőrt rólunk? És vajon hol a határ? mire lehet azt mondani, hogy ez kifejezetten jót fog tenni a gyereknek, ez viszont felesleges, elvan nélküle?
Felvetette egy ismerősöm, hogy keressek én is támogatókat. Tényleg kuncsorognom kellene, hogy a gyerekem megkapja a szükséges fejlesztéseket, a megfelelő iskolai képzést??? És akkor ne menjünk külföldre...
Na jó, nem ragozom, csak felhúzom magam ismét :(
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)