Az eddig eltitkolt történések...

Mivel az elmúlt hónapokban mindig az történt, hogy leírtam, ha valami történni fog és esetleg reménykedünk a jó megoldásban, aztán meg persze koppantunk egy jó nagyot, ezért úgy döntöttem, hogy most 'elharapom a nyelvem' és magamban tartom, amíg tényleg megnyugtató módon rendeződnek a dolgaim. Persze említést tettem, de szándékosan nem írtam részleteket. Most viszont úgy tűnik, hogy végre bejött, ami mindenkinek jó.
Papa ugye kórházba került combnyak töréssel, a műtét is megvolt pár nappal később és ahogy annak lennie kell nem akart mozogni, ezért ágyhoz kötött lett. Elismerem, hogy neki fájdalmai vannak, emiatt nehéz a mozgás, de ismét bebizonyította, hogy mennyire szereti ha kiszolgálják, ezért alaposan rájátszott a betegségre. Nekem ne mondja senki, hogy a dokik azért mondják egy betegnek, hogy terhelje a lábát, mert ki akarnak vele szúrni. Naponta több ilyen műtétet végeznek ilyenkor, szóval ha másnak megy, akkor gondolom nem lenne nagy kérés, hogy azt tegye, amit a dokik mondanak. Szóval sejthető volt (és mondogatta is Papa), hogy egész napos felügyelet kell neki, amit mi nem fogunk tudni biztosítani neki. Első remek ötlete az volt, hogy intézzünk neki egy ápolónőt, aki otthon van vele, amíg mi dolgozunk. Ekkor már a párom nővére is furcsán nézett Papára, mert ez ugye horror összeg lenne, igaz hogy ő fizeti, de ez legkevésbé sem lett volna még neki sem jó megoldás. Elég ha csak 1 nap nem tud menni az ápolónő, mert vmit el kell intéznie... És akkor borul minden.
Aztán kezdte belátni a tesó is, hogy most tényleg nincs más megoldás, csak az idősek otthona.  Szép lassan be is adagolta Papának, aki a végén még örült is a felvetésnek és rábólintott a dologra. Naná, hiszen csak arról van szó, hogy amíg ő lábra nem áll, csak addig kell neki oda bemennie. Tehát meg volt a belegyezés, de itt jött még a java. Ugyanis kedd volt éppen és vészesen közeledett a szerda, amikor is ki akarták paterolni Papát a kórházból. Szerencsére oxigénre van szüksége, emiatt az ideiglenes elhelyezés (amíg az otthon vezetője rábólint a beköltözésre, erre szerda reggel volt csak mód) a Margit kórház elfekvőjében nem jött össze (felmerült hogy hordjuk oda az oxigénpalackot, de a cserét biztosító cég emberét nem engedhetik be a kórház területére!), ott ugyanis nincs oxigén! Sőt, amin döbbentem: a János kórház traumájának osztályán sincs! Ezért végig az őrzőben volt a Papa és foglalta az oly drága ágyat. Tehát Margit kórház, mint pár napos elhelyezés nem jött szóba, az otthon visszajelzése csak szerdán reggel várható, ezért nagy nehezen sikerült meggyőzni a János kh-béli kezelő orvost, hogy legalább csütörtökig adjanak helyet még. Jött a reménykedés, hogy befogadják Papát. Mikor rábólintottak végre az elhelyezési kérelmünkre, akkor sebtében intézni kellett mindent: oxigént átvinni az otthonba, hogy amikor megérkezik Papa, már ott legyen kéznél. Zárójelentéseket össze kellett szedni, gyógyszereket ki kellett íratni a házidokinkkal, hogy az alapján tudják majd osztani neki a bogyókat. Egyéb anyagi természetű dolgokról nem is beszélve. mindezt egy nap alatt. Apa nővére szerencsére mindent el tudott intézni, amit még muszáj lesz, azok már ráérős dolgok, a legfontosabbak megvannak.
Persze Apa nővére amikor csak lehet hangoztatja, hogy ő mit intézett, hogy érezzük milyen nagy kegyben van részünk... Elismerem, tényleg sokat intézett, kijárt mindent, de a jelenlegi helyzetünkben nem volt más aki ezt elintézze (ráadásul neki a keddek mindig szabadok). Nem magyarázásképp, de:
nálunk elbocsátották az egyik kollégát, emiatt minden meló ránk szakadt (Apára és rám) és persze most, hogy ő nincs már - hiszen nem volt elég munka ezért lett elküldve - rengeteg munkánk volt. Konkrétan néha úgy értem Bencéért a bölcsibe, hogy egyenesen oda mentem, nem ugrottam be haza intézni a házimunka egy részét kb fél óra alatt, hanem maradtam tovább kicsit, hogy Apa másnap zökkenőmentesen tudjon dolgozni, kivinni az ügyfél javított gépét.... Mondjuk ez meg is látszott a lakáson :( Aztán mikor elhoztam a Nagyfiút, rohantunk haza, többnyire csak enni valamit és már futottunk is tovább só terápiára, ahonnan 3/4 7-kor értünk haza. Nos ebbe az időbeosztásba kellett volna nekem vagy Apának betolni azt az 1-2 napot az ügyintézésre. Mivel egy helyen dolgozunk, ha Apa vesz ki szabit én szívok, ha én veszek ki szabadnapot, akkor ő... Óh és akkor arról nem is beszéltem még, hogy a saját autónk még mindig nem jó, így nem kis agyalásba került mire sikerült rávennem magam, hogy legalább ez alatt a 2 hét alatt, amíg kezelésre járok Bencével, elvigyem a másik (volt kolléga által eddig használt) céges autót. Meglehetősen sokba kerülne a cégnek, ha azzal járnék minden nap dolgozni, ezért eszem ágában sem volt igénybe venni az autót, bérletem is van, de Bencét nem akartam hurcolni busszal esőben/szélben (és akkor aztán tényleg nem fért volna bele a napba minden, rengeteg idő ment volna el az utazással).
Nos tegnap Papát átszállították az otthonba, nekem lett egy kis lélegzet vételnyi időm a cégnél, picit jobban állunk az elvégzendő munkákkal.

Borzasztó...

Megfigyeltem, hogy Bence hazaértünkkor elkezdi mondogatni: "bojzasztóóó bojzasztóóó". Lehet, csak én mondogattam mindig (nem tűnt fel, hogy hasonló módon viselkednék hazaérkezéskor :D) és eltanulta tőlem, mindenesetre jó a memóriája, mert egyszer sem felejt el benézni minden szobába és közben megjegyezni: "bojzasztóóó" :D

Lépcsőházi emlékek...

Kb. két hónapja lehetett, hogy egy madár bejutott a lépcsőházunkba. Ahogy jöttünk ki a kapun, mondtuk is a madárkának, hogy 'gyere madárka, gyere, kiengedünk'. Akkor siettünk, így nem tudtuk megvárni, míg valóban ki tud szegényke jönni, de úgy voltam vele, hogy csak a dokihoz megyünk, jó eséllyel hazafelé még ott lesz bezárva. Hát nem így volt, el is felejtkeztem az esetről. Ma mentünk le a lépcsőházban, indultunk épp és egyszer csak hallom, hogy  Bence mondja "gyeje madájka, gyeje" és közben mutatta a kis kezeivel. Először nem értettem, de aztán ráeszméltem, hogy miért mondja. Apának is elmeséltem gyorsan, mire az volt a válasza, hogy érdekes ezt milyen jól megjegyzi a gyerek, bezzeg a fürcsi előtti összepakolást mindig elfelejti :D

...

Hát, most aztán tényleg minden összejött :(
Ennél csak jobb lehet az év további része, ugye?

Lefizethető...

Rá kellett döbbennem, hogy néha Apa sokkal leleményesebben oldja meg a rábízott feladatokat, mint én. Erre mostanság ismét ráébredtem :)
Tegnap úgy adódott, hogy én délben leléptem otthonról és csak este mentem haza, emiatt szegény Apára maradt, hogy ébredés után Bencének beadja a köptetőt és az orrcseppet. A köptetővel nem szokott gond lenni, issza Bence magától, néha még repetázni is akar "kéhmég" felkiáltással. Na de az új orrcsepp keserű lehet, ezért leszokott arról, hogy szépen megvárja, míg cseppentek kettőt, így manapság le kell Bencét teperni a cseppentéshez vagy a nagy mese nézéssel lefoglalt gyereket kitrükközve villámgyorsan kell megejteni a dolgot. Mire feleszmélne, már rég túl szoktam lenni a feladaton. Naná, hogy ez utóbbi Apának nem nagyon megy, hiszen nem gyakorolhatta még be a folyamatot. Sajnáltam szegényt, hogy erre kell kérnem, de hát nem volt mit tenni, ami kell az kell. Mit ne mondjak, Apa nagyon frappánsan megoldotta, amire kértem :D Történt ugyanis, hogy Apa rájött arra, hogy a gyerek ha meglátja a cseppentőt, akkor reflexből elrohan, esélyt sem adva annak, hogy vki közel kerüljön hozzá egy olyan eszközzel, mint ami éppen akkor Apa kezében volt. Hehe Apa még nem volt gyakorlott benne, mert én úgy szoktam csinálni, hogy elrejtem az üveget, így Bence később veszi észre és van esélyem bekeríteni Őt :) Tehát Apa rájött, hogy vagy ő fut a gyerek után, akinek utolérésére vajmi kevés esélye van, vagy pedig megpróbál alkuképessé válni. Miután Bence elrohant mellette, jött az ötlet, miszerint a Bence által oly annyira szeretett szaloncukorból van még kb. 1 tonna, uzsi éppen megvolt, talán Anya nem lesz olyan mérges, ha Bence pár szemet kap belőle, így hát az éppen a konyhában láthatatlanná válni próbáló gyerek után kiáltott: "Benceee, kapsz csokit, ha engeded, hogy Apa cseppentsen..." Gyerek bátortalanul elődugta a fejét a konyha szekrény ajtaja mögül és alig hallhatóan visszakérdezett: "csoki?", majd miután Apa megerősítette az alku tárgyát, Bence ezerrel rohant az ágyára, szépen lefeküdt a megfelelő pózba és türelmesen megvárta, hogy Apa cseppentsen. Utána Apa visszament a hűtőhöz, hogy betegye oda az orrcseppet, Bence pedig uzsgyi utána és már kérte is számon az Apján az ígéret tárgyát: "Apaaa! Csoki?" :D

Thomas hétvége...

Eljött végre a várva várt Thomas előadás. Bence nem nagyon tudott róla, így nem is igazán várhatta. Azért még előző nap rendesen volt mit szervezni, ugyanis az autónk még mindig szervizben. Ment az agyalás, hogy miként jussunk el a Sportarénába. Apa még szombaton szét akarta szedni a Tütükét, amihez persze ki kellett volna vinnünk Papáékhoz. Ámde nincs másik autó, amiben 3-an elférünk. Tehát vagy gyalog/BKV-val kellett volna mennünk onnan vagy csak egyikünk ment volna tömegközlekedéssel... Nekem van bérletem, tehát egyértelmű lett volna, hogy ki az. Ezzel nem is lett volna problémám, én fel is ajánlottam. Apa nagyon ragaszkodott a szereléshez, és ez volt az, ami igencsak sok szervezést igényelt volna. Felmerült, hogy ő nem jön, akkor mi el tudunk menni az egyik céges autóval, barátosnémat meg be kellett volna szervezni szombat délutánra. Nekem csak azért nem tetszett ez a dolog, mert mégis csak Apával 3-asban lenne az igazi. Azért nem most jöttem le a falvédőről, így tudtam, hogy Apának nagyon nincs kedve jönni. Van ilyen, és bár nem mondta ki, hogy ez a helyzet, de titokban reménykedtem benne, hogy azért ezt a másfél órát a fiáért csak ki fogja bírni. Szóval még a cégnél is ment a dilemma, hogy honnan szerezzünk autót, hogy miként tudnánk megúszni kb. 2 óra utazást, ami a Hidegkútról történő városba bejutást illeti. A végeredmény az lett, hogy Apa csak a gyerekülést hozta el a szervizben csücsülő Tütükéből, így a két céges autóval mentünk el az előadásra.
Amikor odaértünk, mázlinkra a környéken, nem is olyan messze sikerült találnunk 2 parkolóhelyet. Kb 2-3 percen múlt ;) Már a kocsiból történő kiszálláskor elkezdte Bence forgatni a fejét, rengeteg látnivaló volt, szinte mindenre rácsodálkozott. Aztán amikor bejutottunk, akkor meg végleg tátott szájjal figyelte a környezetet, a sok embert, a büféket, az itt-ott kihelyezett Thomas plakátokat. Megpróbáltuk letenni a földre, hogy kicsit hagy fedezze fel a környéket, de ő annyira bátortalan volt, hogy két kézzel kapaszkodva a lábunkba, bújt, kapaszkodott és nem mert egy lépést sem tenni :) Majd amikor végre sikerült elfoglalnunk a helyünket, akkor felélénkült, majszolta a sajtos perecét, itta a gyümölcslevét és természetesen forgatta a fejét, hogy a sok érdekes kijelzőt, gyereksereget megszemlélhesse. Láttuk a szemében a csillogást, az új dolgok felfedezésének örömét, az ülésemelőt pedig nagy izgalommal kezdte darabokra szedni, Apa és Anya hiábavaló intelmei mellett :D No és aztán amikor elkezdődött az előadás, nagy felkiáltást hallottunk tőle: "tomááász'. Nem volt még része ilyen előadásban, ezért szokatlan volt neki, hogy nyújtogatnia kell a nyakát, hogy lásson is valamit. Hol az én ölembe mászott és próbált a székemen állva  látni is valamit (amit persze mindig igyekeztem leszerelni, hogy a mögöttünk lévők is lássanak), hol a 2 kezemmel tartott 'székben' csücsülve figyelte tátott szájjal az előadást. Volt, hogy a tőlünk balra ülő Apát eltévesztve a jobb oldalunkon ülő bácsit simogatta meg, majd mikor észrevette tévedését, fülét-farkát behúzva bújt a nyakamba :D Onnantól kezdve Apát bal oldalt kereste, de csak annyira, hogy a buksiját megsimogatva tudatosuljon benne, hogy Apa is ott van, nem ment sehova :D 40 perc elteltével szünet volt, amikor Bence kétségbeesve kereste Thomast, majd kb. 5x kellett neki elmagyarázni, hogy szünet van, folytatják majd, mire megnyugodott... A 15 perc szünet arra volt elég, hogy Bence fusson pár kört az előtérben. A büfében persze hatalmas sor volt, így nem álltunk sorba azért, hogy vegyünk a nagyon finom sajtos pogácsából. Végül túl éltük újabb pogácsa nélkül ;) Az előadás második felében Bence már kevésbé ficánkált, sikerült kicsit megzavarnunk, mert a jobb kilátása érdekében átszerveztük az ülésrendet: most már nem balról ült Apa , középen Bence, hanem balra került Bence, középre én. Ebből következik, hogy a Bence balján ülő kisfiú kapott pár simit, de aztán mikor Bence magáévá tette (értsd kisajátította) Apa  egyik kezét, megbékélt vele, hogy immár kicsit arrébb, mint volt, de megvan Apa, esélye sincs lelépni a nagy sötétségben észrevétlenül :D Sokat nevettem, mert amikor Thomas éppen nem volt a színpadon, akkor Bence rengeteget kérdezte, hogy hol van. A színészek többször bevonták a közönséget, hol énekléssel, hogy kiabálni kellet, de volt, hogy csak tapsolni. No ezeket Bence nem hogy nem csinálta, de egyenesen tilos volt nekünk is követni az utasításokat :D
Summa-summárum elmondhatom, hogy Bence nagyon élvezte az előadást, alig akart kijönni, mikor vége lett. Mi sokat bosszankodtunk, mert meglehetősen kényelmetlen volt, pl amikor a gyerek fenekét kellett támaszték nélkül tartani a kezünkben, hogy picit magasabbról láthassa a színpadot. Szerintem jobb megoldás lett volna kb. 1 méterrel megemelni a színpadot, az első sorban is tökéletesen látták volna még az előadást, mert a színészek a színpad első 3-5 méterén mozogtak csak. Így viszont legtöbbször csak az színpadi történéseket látni próbáló előttünk ülő fejét láttuk, aki hol jobbra, hol balra igyekezett rálátást találni. Ebből kifolyólag Bence is hol jobbra, hol balra helyezkedett. Érdekes volt az is, hogy az előadás nyelvét úgy oldották meg, hogy elkészítették a szinkront, a színészek pedig csak tátogtak.
No és volt bosszantó dolog is: Még az előadás kezdete előtt megkértek mindenkit, hogy vakut ne használjanak fotózás közben, mert pl. balesetveszélyes (és ugye felesleges is!). Na ezt pl. a mögöttünk ülő anyuka nem hallotta sztem, mert folyamatosan vakuval fotózott, mégpedig adott neki, mert a vörösszem effektus elkerülésére szolgáló előre vakuzást is bekapcsolta a masináján. Én meg ahányszor odahajoltam Bencéhez, mindig kaptam a megvilágításból... A végén már megkértem Apát, hogy fogjon le, mert megverem azt a nőt.
Íme pár fotó:

Előadás előtt Apával...

Már elfoglaltuk a helyünket...

Mi az, mi az? Valami készül a színpadon...

No, mi lesz már?

A látvány... Bár a kamerát a fejemnél jóval magasabbra kellett emelnem, hogy látszódjon is vmi a színpadból :(

Nekünk hatalmas élmény volt látni Bencén az örömöt, a kíváncsiságot, azt hogy csak ült és semmi másra nem figyelve az előadásra koncentrált. Egyszerűen leírhatatlan, amikor pl. odahajolt hozzám átkarolta a nyakam és összebújva néztük a műsort, vagy az a pillanat, amikor teljesen lenyugodott, amint Apa fejét meg tudta simogatni vagy a kezét meg tudta fogni. Nekem minden pénzt megért ez az előadás és nem az fog megmaradni bennem, hogy milyen kényelmetlen volt számunkra, hanem az az öröm, amit Bencén láttam az előadás alatt. Biztos vagyok benne, hogy ha lesz olyan műsor, ami érdekelheti Bencét, akkor gondolkodás nélkül szerzünk rá jegyet és el fogunk menni, mert ezt otthon utánozhatatlan!