Sajnos vannak jók és kevésbé jó dolgok és ahogy most érzem, inkább az utóbbiak vannak túlsúlyban.
Kezdem a jóval: Bence még mindig bölcsiben :) Nagyon sokat fejlődött,
be nem áll a szája, és ahogy ennek lennie kell, iszonyatosan akaratos,
hisztis. Nehéz elterelni a figyelmét, ha éppen vmiért hisztizik. Olyan
nincs, hogy ő most a kért leves helyett zsemlét egyen, vagy éppen a
Thomas elindítása késsen 10 másodpercet. Apa sem kelhet fel büntetlenül
mellőle, amikor éppen a Thomast kell nézni.
Otthon már csak és kizárólag pohárból iszik, evés is megy neki
önállóan nagyából, bár még elég sokat kell utána takarítani, mert
hajlamos játszani, tapicskolni ("tapics") az ételben. Esténként követeli
a levest, ha azt megkapta akkor utána már bármit elé tehetek. Kinőtte a
a 4+ os pelust, immáron 5-ösben nyomja. A bilivel továbbra is csak
messziről ismerkedik, ráülni nem hajlandó semmi pénzért (max ruhástól). A
fürdős kacsát már beletette, mondván ő pisil (gumikacsa, szokott ugye
pisilni :) ), de Bence nem pisil... Bilibe legalábbis.
És a rossz :(
Apósom ismét rosszabbul van, tegnap mentőt kellett hozzá hívni,
csúnyán összetörte magát a lakásban. Szerencsére éppen otthon voltam,
így azonnal tudtam hozzá mentőt hívni... Nagyon rossz érzés, hogy pont
akkor történt, amikor én voltam otthon vele, lelkifurim van, hogy többet
is segíthettem volna neki és akkor talán nem történik meg ez. Ilyenkor
mindenkiben sok a "mi lett volna, ha..." kezdetű mondat. Bennem is.
Emésztem magam, de közben meg Apa is próbál ép észérvekkel meggyőzni,
hogy bizonyos oldalról szerencse, hogy ott voltam, hogy akkor is
megtörtént volna, ha jobban odafigyelek... Én is győzködöm magam, de
persze sokkal erősebb még a rossz érzés, mint gondoltam. Néha nehéz nem
erre gondolni, hanem arra, hogy gyorsan reagáltam és a
lélekjelenlétemnek köszönhetően már jó kezekben van, és remélhetőleg úgy
fogják hazaengedni a kórházból, hogy immár tényleg jól lesz.
Fogalmam sincs, hogy mit fogunk tenni, ha már nem lesz képes magát
ennyire sem ellátni. Nincs lehetőségünk arra, hogy egész napos
felügyeletet biztosítsunk számára, hogy délben hazamenjünk és
megmelegítsük az ételét, kikísérjük a wc-re, egyszóval hogy nap közben
gondoskodjunk róla. Nehéz ilyenkor mindenkinek jó megoldást találni,
öregek otthonába nem akarjuk tenni (kivéve, ha ő maga kéri), kell neki
az otthon biztonsága. Fogadjunk fel egy vadidegent, aki gondoskodik róla
helyettünk? Szerencsére nem (csak) nekem kell meghoznom ezt a nehéz
döntést Reménykedem benne, hogy ennek a döntésnek még nincs itt az
ideje, amikor végre hazaengedik majd, akkor jól lesz és legalább annyira
el tudja majd magát látni, amennyire eddig...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése