2010. január 7., csütörtök

Ismét van hó :)

Mivel tegnap megint esett jelentősebb mennyiségű hó, így Apát elzavartam vmi szánkó féléért. Nem ilyet akartunk, de már kezdett elegem lenni abból, hogy november eleje óta nem sikerült elfogadható áron szánkót venni a lurkónak. Szóval Apa el lett zavarva a Decathlonba egy műanyag bébiszánkóért, amit én délután haza is vittem, hogy már azzal mehessek Bencéért. Így is lett, mentünk is szánkózni Andiékkal. Bence nagyon élvezte a havat, párszor csúszott is a dombról, de leginkább a többi gyereket szerette nézni, vagy a havat a járdára dobálni. Kittivel nem igen játszottak, inkább egymás mellett ment a hó megismerése, de azért aranyosak voltak, amikor nagy néha egymáshoz közelebb kerültek :D Jó volt őket nézni, ahogy mennek felfedező útra :) Mindössze másfél órát lehettünk lent, de mire elindultunk haza, már annyira fáradt volt Bence, hogy állandóan hátra kellett néznem, hogy nem alszik-e véletlenül :D Próbált cselezni, de Anya sem ma jött le a falvédőről ;) Először hátrahajtott fejjel próbált meg aludni, de aztán rájött, hogy így elég szembetűnő a csukott szeme és emiatt mindig megzargatom, a következő kísérlete az előre bólintott fej volt. Majdnem bejött neki, de azért a napellenzője alá bekukkantva mindig lebukott :D A bölcsiben sem aludt sokat, gondozónő szerint jó, ha 1 órát szunyált a Nagyfiú, így mikor hazaértünk iszonyatos hisztiben volt részem. Végül sikerült lekenyereznem, szó szerint :) Kapott vajaskenyeret, szépen be is puszilta, ivott rá kevéske gyümölcslevet, majd leküldött utána még 1 joghurtot. Aztán ismét jött a "nekem elmentek otthonról" üvöltés, így pancsiba kezdtünk, mondván akkor max hamarabb fektetjük. Este n9-kor került ágyba, szerencsére nyikk nélkül elaludt, de reggel ismét megörvendeztetett minket egy h7-es ébredéssel.
Vannak új, frissen felfedezett játékok is:
1. Ágy alatt átmászik. Ezzel csak annyi a baj, hogy az ágy 160cm széles és alatta van kb 35-40cm hely (nem kifejezetten) erre a célra. Az első pár alkalommal egy hangja nem volt, amikor beütötte a fejét az ágy aljába, de tegnap reggel is átmászott és akkor már hangot is adott a nem tetszésének ezügyben ;) Viszont szépen átmászik, ha nem siettetik, nem lát olyan játékot az ágy alatt, ami miatt fordulni kell, akkor 1-2 koppanással át is jut a túloldalra :) Mondanom sem kell, hogy annyira nem örültem eme mutatványnak, de aztán Apa rávilágított, hogy legalább fel lesz az ágya alatt is takarítva... Jój, ezzel sem győzött meg 100%-osan, de érvnek azért nem volt rossz :)
2. Evéskor igazán jó indulatú a Fiam. Nem irigy, megkínál, majd a választ meg sem várva már veszi inkább vissza az ételt, hogy ő megehesse :D Ennek ellenkezője is gyakran előfordul: mondhatjuk neki, hogy köszönöm, nem kérem, már tolja is be az ember szájába, kell-nem kell, megkapod alapon :) "Lopja" a kenyerünkről a sajtot, a felvágottat, paprikát, paradicsomot, mindegy, hogy van-e az ő tányérján is ezekből ;) Jó esetben meg is eszi, sajnos azért ez elég ritka...
3. Tárgyakat lehet a kapucniba pakolni :) Igen, igen, a h.lye Anyja és Apja mutatta meg neki :D Hétvégén lebontottuk a fát és a szaloncukrot mindig a földre dobtuk, hogy Bence felszedhesse és a dobozba dobhassa. Mi már végeztünk, Apa levitte a kopasz fát, addig Bence szedegette a szaloncukrot a földről... a kapucnijába :D 3-at sikeresen bele is rakott, majd a lakásban járkált büszkén :D
4. Puszilkodik is már, legnagyobb bánatomra csak Apa kap, Anya nem. Na jó, még a Macinak is ad belőle, de Anyának szigorúan nem :(
5. Könyveket hozza oda nekem számolatlanul, kinyitja, mutogat és ha nem figyelek oda, nem mondom a képen látható dolog nevét, akkor már megy is balhé. Olyan sincs ám, hogy kicsit elsandítok másfelé, miközben mondom a szót. Nem, teljes odafigyeléssel kell mondanom, nincs trükközés. Nem lehet közben blogot, fórumot, MSN-t, Skype-ot olvasni! Figyel, mint egy őrkutyus, szerencsére még nem harap :D Pár napja teszteltem, hogy kb mennyi idő kell neki ahhoz, hogy egy tárgy nevét megjegyezze a könyvből és ha kérdem, hogy hol van, akkor rámutasson. Nos az eredmény 5 perc alatt 3 tárgy :) Még azt is le szeretném majd tesztelni, hogy emlékszik-e is ezekre a megnevezésekre pl 1 óra vagy 2 nap múlva. Ma mindenképpen visszatérünk erre.
Egy egy új tudomány néha annyira fel sem tűnik, hogy igazán csak akkor gondolkodom el rajta, hogy jé már ezt is tudja magától, amikor többedszerre is megcsinálja a Nagyfiú vagy esetleg Apa felhívja rá a figyelmem. Az elmúlt egy hónapban rengeteget foglalkoztunk vele és ez látszik is rajta. Gyakran dobok egy hátast, hogy te jó ég, ezt csak most mutattam meg neki és már tudja is. Pár napja beszélgettünk erről Mónival is és rengeteg olyan dolog jutott eszembe éppen akkor, hogy ezt is tudja már Bence, meg azt is és még el is gondolkodtam rajta, hogy nem kellene-e ezeket valahova feljegyeznem, legalább annyira, hogy utána ide beírhassam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése