EÜ...

Nem is tudom, hogy miért EGÉSZSÉGÜGY a neve, csak mert hogy mindent el lehet mondani, de hogy az ember azt kapja, amit (nem nagy igényekkel) elvár, vagyis hogy gyorsan meggyógyítsák, arra ne is számítson. A baj, hogy most nem az én vagy Bence által összeszedett nyavajákra gondolok. Este 11 volt, mikor már éppen elszenderedtünk végre Apával mi is. Egyszer csak egy nagy puffanást hallottunk a nagy szobából, Apa rohant át, hogy megnézze mi történt. Én is magamra kaptam gyorsan valamit és utána siettem. Papa melléült az ágyának :( Nem is tudtuk felszedni a földről, mert olyan fájdalmai voltak, így hívtam a mentőket, hogy jöjjenek. Felvették szépen az adatokat, majd a kedves hölgy el is akart köszönni, úgy kellett még ráerőszakolnom magam, hogy mondja már el, mit tehetünk és mit nem, mert azért az emberrel igen ritkán esik meg szerencsére ez a helyzet, Papa meg ugye a földön feküdt. Nagy nehezen kihúztam a hölgyből a teendőket és akkor vártunk a kiérkező orvosra. És vártunk és vártunk és vártunk... Baromi hosszúak voltak a percek, felváltva kukkoltunk ki az ablakon, hogy itt vannak-e már, hiszen Bence még aludt, igyekeztünk minél tovább kihúzni, hogy nehogy felébredjen, mert ugye egy ekkora gyerek istápolása a mentősök tevékenykedése közepette nem túl szerencsés, pláne ha közben pakolni kell és válaszolni az esetleges kérdésekre. Szóval vártunk, közben lestük az ablakot és az órát felváltva, igyekeztünk összekapni pár cuccot, ha esetleg mennie kell Papának a kórházba, akkor meglegyen minden fontosabb dolog a táskában. Kb. 40 perc alatt értek ki (Apa még bosszankodott is, hogy milyen büszkén mondták a tévében, hogy 15 perc alatt bárhova odaér a mentő. Csak hozzánk nem :( Mondjuk azért azt el tudom képzelni, hogy egy vidéki házhoz mennyi idő lehet, ha a fővárosban ennyi idő.) Papa a földön kipárnázva, betakarva. Végre megjött a doki, amennyire tudta megvizsgálta és mondta hogy sajnos nem ússza meg, menni kell a kórházba, mert vagy ficam vagy combnyaktörés. Mindkettő műtétet igényel. Adott is neki fájdalomcsillapítót, ami nem igen használt, gondolom egy algopyrin nem segíthet sokat, de hát mást nem adhattak neki. Közben Apa lement a másik mentőssel a hordágyért, hogy valahogy le tudják vinni. Nagyon sajnáltam őket, mert a 2. emeletről levinni egy majd 100kilós beteget, aki nem ülhet, tehát lift kizárva, valljuk be nem egyszerű feladat. Ők persze profik voltak, így hamar lejutottak és már vitték is a Jánosba Papát. Gyors sms a két tesónak, hogy mi történt, aztán kidőltünk.
Most reggel kaptam az infót, hogy be kell vinni Papa gyógyszereit. Nem értettem a dolgot, mert a spec. spray-t direkt betettem a táskába, a többi gyógyszere viszont nem olyan, amit egy átlagos osztályon ne tudnának biztosítani neki. Mint kiderült ez nem egy átlagos osztály, szegények, nincs pénzük, le vannak pukkanva :( Így hát a tesó mehetett haza a gyógyszerekért, aztán meg vissza a kórházba. A szörnyű az, hogy átvitetni sem lehet máshova ilyen állapotban, pedig sajnos többen tapasztaltuk már a családban, hogy a János kh. traumája, hogy is mondjam finoman, nem egy átlagos magyar osztály, hanem a kevésbé ellátottak közé tartozik.
Ja és a "poén", hogy műtét majd holnap! Azt hittem eldobom az agyam, mikor meghallottam... Egy combnyaktörésnél... Hát szép :(
No, hát ilyen a mi egészségügyünk, aki nem hiszi, járjon utána...