Emberek...

Úgy érzem, rosszul csinálok valamit vagy lehet, hogy túl sokat várok emberektől, de szerintem vannak bizonyos dolgok, amiket lefutunk, még ha tiszteletkör is... Pláne, ha nem csak távoli, "hallottam már rólad" típusú kapcsolatról van szó, hanem régi, mondhatni évtizedes barátságról...
Megfigyeltem már, hogy vannak olyan barátok, akikkel az ember bármikor szívesen beszélget, segít nekik, ha éppen arról van szó, vagy meglátogatja, amikor csak ideje engedi, mert elvárható módon azt kapja vissza törődésként, amit adott vagy amit a barátok megtesznek. Vannak olyan "barátok", akik önző módon igyekeznek a saját dolgaikat letudni, majd le is lépnek, anélkül, hogy legalább a tiszteletköröket lefutotta volna...
Engem speciel baromira irritál, amikor valaki felhív (ne adj isten vissza is hívom), ír, elmondja, mi bánja őket, majd amikor a lelkük helyre került, akkor elköszönnek anélkül, hogy megkérdeznék hogy vagyunk (a poén az, amikor még én hívom vissza, hogy tudjunk beszélni!). Mondom, barátságról lenne szó. Én marha, úgy vagyok összerakva, hogy ha segítség kell akár lelki, akár másmilyen, szívesen segítek, de nagy elvárás, hogy legalább annyit megkérdezzen az állítólagos "barát", hogy mi van velünk? Nem szoktam a kérdésre válaszolva ömlengeni, siránkozni, általában annyit mondok rá, hogy köszi jól vagyunk, nincs semmi extra vagy röviden leírom, hogy most ez vagy az történt, aztán ha rákérdez dolgokra, természetesen elmondom részletesebben, így az sem lehet, hogy nem szívesen kérdez rá, mert aztán a nyakába zúdítom minden bajom... Volt már arra is példa, hogy ugyan megkérdezte, de a válasz már nem volt fontos...
Csalódtam. Sokszor. Most ismét. És persze még fogok is, amíg vagyok olyan bolond, hogy az elmúlt éveket szem előtt tartom.
Van olyan barátnőm is, aki hosszú időre elutazott, csak néha volt ideje írni nekem, de egyetlen egyszer sem volt olyan, hogy hosszú vagy akár rövid szünet után írt beszámolós levelében ne kérdezte volna meg, hogy minden rendben van-e nálunk. Nem várom el, hogy csak azért keressen valaki meg, hogy hogy vagyunk.
Most pedig befejezem az elmélkedést...