2013. február 15., péntek

Pohár...

Azt mondja nekem Apa tegnap este, miután Katát kiemelte a kádból, hogy na itt A TÖRTÉNET, amit már írhatok is a netes barátnőimnek. Szót fogadok, tehát:
Katica beteg, így minden lehetőséget megragadunk, amikor inni van kedve. A kádban többnyire szeret inni, így most pláne kaptunk az alkalmon, adtam neki egy poharat, gyakorolgassa az ivást belőle. Mikor már végeztek a fürcsivel, Bence is megérkezett a kádba, hallom mondja neki Apa, hogy ha pisilnie kell, akkor inkább először a wc-re menjen, ne a kádba pisiljen bele (ismét), főleg hogy Kata is még ott van. Én nem tudom, másoknál is így van-e, de a mi gyerekeink azonnal pisilnek a kádba, amint víz éri a lábukat... Szóval felhívás megvolt, Bence persze hárít, neki nem kell pisilni. Apa egyszer csak arra lett figyelmes, hogy a Katának bekészített pohár Bence alatt van, aki gondosan ráguggolt, majd szépen bele is pisilt. Úgy tűnik, ez nem volt elég, mert fogta a poharat és megemelve Kata fejére borította a tartalmát...

Kata egyébként még mindig beteg, sikerült leadni vizeletet a laborba, az eredmény miatt ab. kúrát kezdünk :( Épp most mondtam Apának, hogy lassan már fogalmam sincs, hogy mikor és mit kell neki adni... Még a szemét meg sem említettem a dokinak (váladékozik, gondolom kötőhártya gyulladás, szerencsére van itthon szemcsepp még), mert annyira el voltam keseredve emiatt az eredmény miatt :(

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése