Tehát az események:
Szüleim elutaztak nyaralni, üresen állt a
házuk, úgy döntöttünk, hogy idén nem költözünk oda, mert ez számomra
igen megterhelő lenne jelenleg, egyszerűbb ha itthon alszunk és inkább
naponta kijárunk. Nem kell csomagolni, szinte átköltözni a házba, csak
az aznapra szükséges csomagot összetenni egy táskába.
Múlt héten
több levélváltásban is voltam a sógornővel, hogy megpróbáljunk
megoldást találni a családi problémákra. Apa már az elején mondta, hogy
nem kéne, mert nem lesz jó vége, ráadásul úgy sem lesz eredménye. Nem
hittem neki, úgy voltam vele, hogy a higgadt, lényegre térő
kommunikációval meg lehet oldani a dolgot. Ahogy annak lennie kell,
Apának lett igaza. Sógornőm egy levélváltás után elkezdett engem
véleményezni. Kikiáltott rossz anyának, aki nem szereti eléggé a
gyerekét, mert különben a gyerek nem viselkedne így ahogy. Aki csak
bünteti a gyerekét, ha az nem az elképzelései (kénye kedve) szerint
viselkedik. Továbbá megkaptam azt is, hogy csak megjátszom mekkora
nehézséget okoz most nekem ez a terhesség, különben hogy fordulhatna elő
az, hogy a konyháig nehezen jutok ki, de a fiammal ki tudok menni a
szüleimhez. Véleménye szerint (hiszen 2 gyereke van, ő tudja) ki van
zárva, hogy én nem játszom meg ezt, hiszen ő is volt kétszer állapotos
és neki nem jelentett egyik sem problémát... Kaptam még a fejemre
hideget-meleget, amire én alaposan bepöccentem és megmondtam Apának,
hogy akkor ma kihasználjuk az alkalmat és kicuccolunk a szüleim éppen
megüresedett házába kelljen bármennyit is pakolni emiatt. Apa persze
próbált lebeszélni erről, inkább menjünk szombaton akkor tud segíteni
pakolni, nem kell egyedül csomagolnom. Ismét nem hallgattam rá,
konkrétan nem láttam a könnyeimtől, vérig sértettnek éreztem magam, úgy
gondoltam hogy ha nekem még egy éjszakát itt kell töltenem, akkor
teljes depibe fogok zuhanni, felvágom az ereim, stb...
Péntek
lévén Apa hamarabb jött haza, gyorsan levitte a csomagokat az autóba,
aztán én Bencével elindultam, Apa még maradt kicsit, hogy Papának
bevásároljon még mielőtt eljön. Már az úton éreztem az első görcsöket,
nagyjából 5 percesek voltak, de mivel nem volt erős, úgy gondoltam csak
jósló lehet, tehát várunk biztosan el fog múlni. 4 fájást követően már
kint is voltunk a háznál, akkor már sejtettem hogy valami baj van,
ezek jó eséllyel nem jóslók. Megvártam Apát, mondtam neki, hogy rosszat
sejtek adjon egy nagy adag magnéziumot, ha egy óra múlva is még így
állunk, akkor hívom a szülésznőt, hogy mit csináljunk. Láttam rajta az
aggódást, gyakran jött kérdezgetni, hogy mizu, hány percesek, majd 3/4 8
körül megelégeltem az akkor már 3 perceseket és telefont ragadtam. A
szülésznő persze azt mondta, hogy azonnal menjek be a kórházba, ő
beszól hogy megyünk, már várni fognak. Ekkor már biztos voltam benne,
hogy nem jóslókkal van dolgunk, bár nem voltak a fájások erősek, de
meglepően rendszeresek voltak. Mire beértünk a kórházba, valóban vártak
már minket, gyors vizsgálat, a CTG másfél perces fájásokat mutatott (!),
így két orvos is ott tanakodott felettem, hogy mi legyen: megpróbálják
leállítani vagy tovább küldenek a János kórházba, ahol van PIC, így
jobbak az esélyeink koraszülés esetén is. Aki ismeri a János kórház
protokollját tudja, hogy a lehető legjobban jártam azzal, hogy a
Margitban tartottak. Végül úgy döntöttek, maradhatok a bő egy ujjnyi
méhszáj (2111, vagyis nyitva volt 1 ujjnyira, még magzatvizet is akartak
nézni, de aztán letettek róla szerencsére, nehogy véletlenül a burok
megrepedjen közben ezzel rásegítve a koraszülésre) ellenére megpróbálják
ott leállítani a szülést, Apáék mehetnek haza, nem kell továbbmennünk a
János kórházba. Megírták a papírokat, még ott a vizsgálóban megkaptam a
tüdőérlelő injekciót, majd átvittek az őrzőbe és bekötötték a
magnéziummal alaposan felturbózott infúziót. Szerencsére a szülésznő a
teljes adagot betöltötte az infúzióba a doki utasítása ellenére, aki
szerint 1000mg jött volna tisztán vénásan és a maradék 3000 pedig
infúzióba töltve ugyanis annyira rosszul lettem még így is a
szupergyorsan csepegő infúziótól, hogy a víz kivert, a szívem kalapált
ezerrel, az ájulás szélére kerültem a hirtelen nagy mennyiségű magnézium
miatt. Csak az első infúzió negyedéig kellett kitartanom ilyen
állapotban, a többit már lassabbra állították, mert a ctg-n egyértelműen
látszani kezdtek a ritkuló és gyengülő fájások. Ekkor kezdtem én is
megnyugodni és elhinni hogy talán sikerült leállítani a szülést... A
szülésznőm folyamatosan érdeklődött, hogy mi van velünk. Ez nagyon jól
esett, mint később kiderült legalább ő tudott némi infót, mert velem
senki nem osztott meg semmit :(
Reggel még 2 CTG-t csináltak, mivel
mind2 teljesen jó volt, nem mutatott fájásokat végre felkerülhettem
osztályra. A hétvége eseménytelenül telt, lévén a Margit kórházban
nincs ilyenkor még vérvétel sem... Hétfőn végre vettek vért, a főorvos
pedig korán lejött és meginvitált egy 8 órai ultrahangra. A déli
nagyviziten pedig kiderült, hogy mennyire nincs tisztában senki azzal,
hogy én ki vagyok és mivel kerültem be. Az egyik orvos beszélt 35 hetes
terhességről meg vérzésről, én meg elkezdtem tiltakozni, hiszen
egészen más volt a helyzet, ne rontsák már az esélyeimet. Akkor a
főorvos elmondta, hogy az ultrahangon minden rendben volt, a vizsgálat
alapján a méhszáj belső része zárt. Na ezen aztán tényleg meglepődtem,
mert pénteken még egészen mást mondtak és tudtommal nem szokott a
méhszáj csak úgy bezáródni. Igaz, hogy furcsállottam a nyitott
méhszájat, hiszen a nyákdugó távozása azért feltűnt volna, bár az is
igaz, hogy ez nem minden esetben látványos... Szóval ott álltam hétfőn,
hogy nem elég hogy én nem tudom, hogy akkor mi is van, mik az
esélyeink, de az orvosok is egészen össze voltak zavarodva a
kórtörténetemet illetően. Aznap már nem akartam nagyon sokat fárasztani
magam a doki kereséssel és a helyzet tisztázása miatt, gondoltam
megvárom a keddet és akkor majd megbeszélem a dokival a továbbiakat.
Kedden le is jött az osztályos orvos (aki egyébként a terhesgondozásom
is végezte) és adott némi esélyt. Mondta, hogy ha ennyire nincs semmi
panasz és a leleteim is jók lesznek, akkor megpedzegeti a főorvosnak,
hogy mi lenne ha hazaküldenének. Ekkor kezdtem reménykedni, hogy talán
még aznap haza mehetek, de persze azért igyekeztem nem beleélni magam.
Még az is felötlött bennem, hogy ha egy orvos már úgy látja, hogy otthon
is tudnék tovább lábadozni, akkor esetleg kisírok magamnak egy saját
felelősségre távozást. Nagy viziten mondta a főfő-főorvos, hogy még a
biztonság kedvéért maradjunk 1-2 napot, ami számomra egész elfogadható
időintervallum volt (legalább volt némi infóm arról, hogy mire
számíthatok, addig ugyanis ahány nővérrel vagy szülésznővel beszéltem
annyi infót mondtak. Volt aki azt mondta, hogy már a szülésig bent
fognak, volt aki szerint csak pár nap, megint más szerint a kritikus 36.
hét betöltéséig), így nem álltam neki alkudozni. Bevallom a förtelmes
kaja igencsak gondolkodóba ejtett, de végül meggyőztem magam, hogy a
család úgysem hagyja, hogy éhen haljak, tehát veszteni valóm nincs. Még
aznap este bejött a főorvos és mondta, hogy reggel ultrahangot csinál
és vizsgálat után hazamehetek, ha mindent rendben talál.
Alig
aludtam, teljesen be voltam sózva és persze a kényelmetlen ágy is
kifejtette "jótékony" hatását egy remek fenékfájás formájában, ami
szörnyűbb volt, mint az ágyról felkeléskor tapasztalt pocak lehúzós
fájdalom :) A reggeli UH alatt végre megnyugodhattam: kiderült, hogy
hétfőn valamit nagyon elmért a doki, mert a 3 héttel azelőtt mért
2100grammos súly helyett a gép 2050-60grammot számolt, érdekes módon
aznap meg 2600grammra sikerült saccolni :) Csak két napot paráztam
amiatt, hogy a gyerek visszafejlődött a 3 hét alatt... A lényeg, hogy
végül minden rendben lett, a méhszájra ismét 2110-e mondtak, vagyis tök
jók vagyunk, haza lettünk bocsátva, persze szigorú pihi mellett. Azért a
doki még adott egy beutalót, hogy menjek el a hematológiára sürgősen
egy szakvéleményért miszerint nincs szükség injekcióra a szülésig...
Köszi...
Apa érthető módon nem beszél a nővérével, aki amikor
megtudta, hogy mi történt mindössze annyit tudott benyögni neki, hogy
miért nem szólt, vigyázott volna Bencére... Momentán azon izgulunk,
nehogy beszélni kelljen azzal a nővel, mert abból semmi jó nem fog
kisülni, ha Apát találja meg, akkor félő hogy nem áll jót magáért, ha
engem, akkor meg elhajtom, hogy csináljon amit akar, részemről a
Papával történő kapcsolat javítás kísérlete befejezve. Közben persze
Papa előttünk szídja a lányát, a lánya előtt meg gondolom minket. Ismét
rendszeresen megkéri a fiát, hogy vegyen neki cigit, de azért persze a
nyugtatót is kapja, hiszen Bence az ajtaja előtt sír és emiatt ő
ideges... De persze csak nekünk furcsa, hogy Papa nem lehet emiatt
ideges, mert volt olyan nap hogy egész nap nem voltunk itthon, amikor
hazajöttünk akkor meg Bence hullafáradtan bement a szobájába esti mesét
nézni egy mukk nélkül, mégis a fiától kunyizott cigit... A lényeg,
hogy én játszom meg a terhesség óriási terhét... Felfordul a gyomrom,
amikor jön az Öreg jó pofizni, megy Bence szobájához, hogy a gyerek mit
is csinál az Apjával vagy éppen amikor rászólunk Bencére, hogy
viselkedjen és akkor ő is megpróbál hatni a gyerekre azzal, hogy ős is
rászól. Igen, tudom, hogy ez már a tipikusan az a hozzáállás, amikor
már az is zavar, ha levegőt vesz. Ez van, idáig fajult, de azért ne
tegyünk már úgy, mintha nem történt volna semmi! Az biztos, hogy ha
esetleg ismét rám jönne, hogy megpróbáljam javítani a helyzetet, akkor
szépen leülök egy sarokba és megvárom, míg elmúlik az érzés :)
Apa igazán jól helytállt, pedig szegénynek nagy pechje volt, mert nem
csak a fiát kellett ellátnia, hanem rámaradt egy csomó-csomó dolog is,
amiknek az összehangolása nem kis meló volt. Ezért is akartam hazajönni,
hogy legalább az én látogatásom lekerüljön a teendői listájáról. Bence a
tervektől eltérően jövő héten megy bölcsibe (akkor fog nyitni a
bölcsi), Apa hétfőn-kedden marad itthon pihenni, szerdától pedig
dolgozik, de csak 3-ig, hogy el tudja hozni Bencét a bölcsiből, hiszen
nekem most nem nagyon szabad felkelnem még legalább 2 hétig... Közben
persze véletlenül kiderült az is, hogy Bence első ovis szülőijéről
lemaradtunk, tehát oda is mennie kell majd Apának infót szerezni. Azért
szerintem Apa kezdi sejteni, hogy egy-egy átlagos napom mennyi
szervezéssel telik ;) Ráadásul Bence ismét igazi rosszcsontként
viselkedik, nem fogad szót, szinte minden nap elszalad Apa mellől,
tegnap konkrétan a játszótérről lógott ki, Apa a fodrászatban talált rá.
:( Teljesen tehetetlenek vagyunk, már beszélgettünk is vele erről, már
próbáltuk büntetéssel rávenni, hogy ne tegyen ilyet, szerepjátékkal is
igyekeztünk megértetni vele, hogy miért nem jó ötletet elszaladni, de
legfőképpen az úttesten átrohanni... Igazából a gyerek póráz sem
megoldás, mert a játszótérről simán kilóg, ki tudja nyitni a kaput :(
A
játék közben is elég heves, nem fekhetek le mellé, mert egyből rám
ugrik, hiába minden kérés. Szóval van mit megoldani egyébként is, nem
kell ide nekem még a családi problémák megoldásának terhe ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése