Kérdések...

Mostanában nagyon kezdenek összecsapni felettünk a hullámok, az oviban gondok vannak, rángatnak minket különböző megbeszélésekre. Csak az elmúlt egy hétben 2 helyen voltunk és a héten még1 tárgyalás vár ránk az oviban. Sokan kérdezik, hogy ezt hogy lehet bírni? Sőt volt, aki gondolkodott azon is, hogy miért pont mi "kaptunk" a sorstól egy autista fiút... Nos, választ persze nem tudok adni, tesszük a dolgunkat, én természetesen idegeskedem sokat, de nem agyalok azon, hogy mi és miért történik.

Nem vagyunk jó passzban, de csak előre tekintünk, mindig csak egy picit tervezünk előre. Csak éljük túl ezt a hetet, csak intézzük el ezt... Aztán jön a többi teendő, de ezeket nem nézzük, amíg nem feltétlenül szükséges. Igen, kiborító tud lenni ha kapunk egy pofont az élettől, napokig csak agyalunk, hogy mi lehetne a megoldás, hogy mi a legjobb Bencének és Katának. Sokszor kerülget a sírás, hogy már megint elgáncsoltak, hogy nem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretnénk. Nem kérdezem, hogy mi mért kaptunk ilyen lapokat, nem hiszek abban, hogy a sors csak olyan emberre ruház kihívást, akiről úgy gondolja hogy elbír vele. Ha ez így lenne, akkor én bizony nem kaptam volna meg ezt a két édes, imádni való gyereket. Külön külön is sok kihívás, együtt meg aztán rengeteg. Ha hamarabb tudtam volna, hogy Bence autista, lehet nem vállaltam volna be Katát. Szörnyen hangzik, de akkor Bence egyke lenne, mert muszáj foglalkozni vele, rengeteg türelemre van szüksége és nem egyszerű gyakran a két gyerekre figyelni, megérteni, meghallani őket, de legfőképpen különbözően kezelni őket. Mert bizony egy autista gyerekkel másképp kell foglalkozni, másképp kell kommunikálni vele, folyamatosan ott kell lenni, ha feladatot kap... Törvényszerűen pedig Kata sok mindenből kimarad, rá kevesebb figyelem jut, vele nem tudok annyit foglalkozni, mint szeretnék. Egy szó, mint száz, ha a sors tényleg olyanoknak ad "más" gyereket, akik képesek együtt élni vele a minden napokban, akkor nagyon elnézte a házszámot :( Vagy legalább küldött volna valakit, aki időnként besegít, hogy ne egyedül kelljen minden egyes nap szélmalom harcot vívnunk...

Talán írtam már, hogy gyakran kérdezgetnek arról, hogy elgondolkodtam-e azon, vajon mitől lett Bence autista. Határozottan NEM a válaszom mindannyiszor. Mert nem számít! Mert nem bizonyítható, hogy oltás hozta-e ki vagy csak keveset beszéltem hozzá, míg a pocakomban volt! Csak az számít, hogy itt van, hogy ő más és ezt nekünk el kell fogadnunk, segítenünk kell megértenie a világot és elhelyeznie magát benne. Sok-sok támogatásra, figyelemre, szeretetre van szüksége, még több odafigyelésre és türelemre.
Volt, aki a diétát ajánlotta, mint segítséget. Ebben megint csak nem hiszek. És nem fogok kisérletezni sem Bencével, mert az hónapokig tartana, hogy kiderüljön, segít-e egyáltalán. Mert nem volt egyetlen egy orvos sem, akit megkérdeztem erről és azt mondta volna, hogy anyuka próbálja meg, nincs veszteni valója. Mind azt mondták, hogy nem bizonyított és egy ilyen diétánál nagyon oda kell figyelni. Egy alapanyag megvonását az ember még csak-csak tudja kompenzálni, de két alapvető élelmiszer esetében egy fejlődő szervezetnél hónapokig nem szabad kísérletezni... Én bizony nem fogok interneten olvasott receptek alapján egy diétát próbálgatni, mert nem akarok Bence egészségével játszani! Van elég problémánk enélkül is, nem tetézem egy nem megalapozott diétával.

Már túl vagyunk Bencével a két HRG terápián, imádja természetesen, ahogy Queen kutyust is mindig tűkön ülve várja. Öröm nézni, ahogy Bence figyel, végzi a feladatot, koncentrál. Hamarosan megyünk majd Duna partra is Queen kutyussal, nagyon kíváncsi vagyok, Bence hogy fog mellette viselkedni :)