Kritika...

Az előbb gonosz voltam és nagyon jót röhögtem persze csak magamban, mert azért nem erősítjük a gyerekben ezt a fajta viselkedésformát...

Adott egy Bence, aki az ebédlőben az asztalra kihordta az össze autóját és itt tologatta őket a számítógépem mellett... Papa egyszer csak beáll az ajtóba és onnan figyeli Bence játékát, aki egészen addig békésen folytatta eme tevékenységét, míg Papa meg nem szólalt. Azt tudni kell, hogy Bencét mindig megpróbálja becsalogatni a szobájába, de hiába bármilyen mese, gyerek zene, a gyerek valahogy csak nem akar bemenni... Ezúttal is ezzel próbálkozott Papa, de rosszul sült el. Amint Bence meghallotta hogy hívja őt az ajtóból, felpattant és már szaladt is kivenni az ajtótámaszt és igyekezett a lehető legnagyobb lendülettel Papára csukni az ajtót :D Én csak háttal ültem, nem mertem megfordulni, mert egyből leesett mi történik és igyekeztem rázkódó vállakkal visszatartani a röhögést. Olyan szinten, hogy még nem is tudtam rászólni, hogy ilyet nem szabad, mert attól féltem, hogy felröhögök a mondat közepén :D

Hozzá kell tennem, hogy mi soha nem neveltük Bencét ilyesmire. A legnagyobb tisztelettel kell lennie Papára is, akárcsak a többi felnőttel. Egyszerűen csak érzi, hogy mennyire erőltetett, amikor a Papa próbálja felvenni vele a kontaktust...  Kinyílik a bicska a zsebemben, amikor azzal próbálja Bencét magához csalogatni, hogy valami nasit felkínál neki... Szerintem ennél gusztustalanabb módon nem is tehetné ezt.