Mostanában ritkultak az ejdenagy hisztik és büntiben is meglehetősen
régen volt (tuti most szóltam el magam :D). Viszont a legújabb, hogy a
ha megszídjuk valamiért, akkor elkezd sírni és odadugja a fejecskéjét az
enyémhez és átöleli a nyakam, a vállamnál szuszog, sír. Hát ez azért
szívfacsaró, de nagyon jó érzés! Az a baj, hogy így haragudni rá
lehetetlen (illetve úgy csinálni, mintha!, mert tényleg haragudni nem
lehet rá :) ). Az én szívem sincs kőből, így ilyenkor magamhoz ölelem és
megpróbálom neki higgadtan elmagyarázni, hogy Anya és Apa éppen miért
szólt rá, mit nem szabad... Látom rajta, hogy nagyából érti, miről
beszélek és már rohan is tovább nevetve. Azért kezdem gyanítani, hogy
rájött, ha odabújik, könnyebb a szülőket megenyhíteni... Én meg persze
hagyom, de azért a "mondókámat" mindig elmondom neki, nehogy azt higgye
így bármit megtehet. Egyébként is imádok összebújni Vele, mostanában meg
sajnos inkább a saját ágyában szürcsöli a kakaót reggel és nem bújuk be
mellém, várva hogy Apa mikor hozza oda neki a kakaót :( Szeretem érezni
a reggeli Bence-illatot, a hajának cirógatását, a kis kezének
érintését, még ha csak a szememet is nyomogatja (illetve imitálja csak
:D ) vagy amikor oldalra fordulva, kiskifliként bekucorodik mellém,
megfogva a kezem hogy átkaroljam.
Hajnalonta mostanában gyakran jött
át hozzánk, bemászott közénk, bebújt valamelyikőnk takarója alá és
próbált közöttünk elaludni. Bevallom jó érzés, de azért ilyenkor mi nem
tudunk aludni, mert az ágy elég kicsike ahhoz, hogy én pl tudjak hason
aludni vagy ne kelljen attól tartanunk, hogy valamelyikőnk egy fordulás
alkalmával alvás közben ráfekszik. Igazából szerintem nem is tud nálunk
aludni, csak azért jön át, mert a közelségünkre vágyik. Általában várok
egy 10-15 percet, hogy bealszik-e, ha igen nem bántom, de ha nem, akkor
visszakísérem a szobájába, betakargatom, kap egy puszit és én is fekszem
a helyemre.
Jó anyának lenni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése