2010. június 24., csütörtök

Csípés vagy mi a szösz?

Tegnap este döbbenten vettük észre Bence fején, hogy a füle felett egy hatalmas púp van. Nem sokkal előtte fejelte le az ágyat a nagy ugrálásban, így Apa már a kést helyezte kilátásba, hogy leszorítjuk vele a púpot. Én meg a dokit, mert hogy akkora púp volt, hogy totál kétségbe estem... S bár nem látszott csípésnek ezerrel vakarta, úgy hogy kapott Bence egy kis időt. Nem volt kék, nem volt piros, nem feszült, így bíztunk benne, hogy "csak' egy szúnyogcsípés. Akkor nem kentem rá semmit, mert fürdés idő volt, de később szükség lett rá. Ugyanis letettük aludni, Bence szépen el is aludt, majd 11 körül elkezdett nyöszörögni. Mivel tegnap a doki azt mondta, hogy a Nurofennel álljunk most le és csak akkor kapjon belőle, ha hőemelkedése lesz, így már láttuk magunk előtt a belázasodott gyereket, aki persze a láz miatt ébredt fel (ismét ab kúra, éljen :( ). Átmentem, megnyugtattam, de ki kellett vennem, mert nagyon bújt. Lázas szerencsére nem volt, így fél órát próbálkoztam visszaaltatni, sikertelenül. Szóltam Apának, hogy hozza a Cataflamot és a a Fenistil gélt, mert engem Bence nem engedett el. Nem tudtuk, hogy a füle fáj vagy a púp viszket neki. Újabb fél óra próba, immár Apa részéről, de Bence csak nem akart visszaaludni, felváltottam hát Apát és egy hirtelen gondolat által vezérelve visszatettem Bencét az ágyába, hátha csak a másik ágyon nem tud elaludni, és lám 10 perc múlva aludt is. Megnyugodtam, így elmehettem én is az igazak álmát aludni. Reggelig nem volt semmi (vagy csak nem ébredtem fel rá?), ébredéskor a púp még mindig ott volt, viszketett neki, így kapott megint krémet rá. Ijesztő volt az egész, pedig tudjuk hogy Bence is érzékenyebb a szúnyogcsípésre...
Csak viszonyítási alapként az én tegnap esti csípésem így néz ki:
Bencéé ennél nagyobb, jobban kidudorodik, pedig ez sem kicsi, fáj és viszket kegyetlenül :( Gondolom szegénykém mennyire szenvedhet emiatt...
Tegnap irtottak először békáson szúnyogot. Még azt sem mondhatom, hogy a szúnyog által kapott vegyszer okozza ezt a durva reakciót. Emlékszem, annak idején nem voltak ilyen csípések rajtunk, pedig addig voltunk szabad levegőn nyáron is, amíg be nem sötétedett. Biztosan én vagyok már kripli, de az összes szúnyogcsípésem ilyen. Félek, hogy Bence sem fog hamarabb megszabadulni a kínjaitól :(
(Az ismerős esküvőjén 2 hete szerzett csípéseim kék foltjai mostanra kezdek el felszívódni, halványodni. Mindezt úgy, hogy a kézzsibbadásom miatt a mai napig iszom a kalciumot. Tök jó, hogy nem merek rövidnadrágban kilépni az utcára nehogy azt higgyék, hogy Apa megvert...)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése